http://www.folk-art-hungary.com/index.hu.htm
A magyar himzésröl és népmüvészetröl
A népi hímzés, éppen úgy mint a népdal és a tánc, a népművészet nagyon jellegzetes és elterjedt megnyilvánulása. Eredete a régmúltba nyúlik vissza. Mint a népművészet minden megnyilvánulása, magán viseli az egyes korszakok különböző befolyásainak jeleit. Lakáskultúránk és öltözködésünk igényeinek növekedésével a régi hímzési technikák bővültek, módosultak, és újak is keletkeztek. A hímzés korábban csak a gazdagok kiváltsága volt.
Főként drága anyagokból - bársony meg selyem fehérneműt és ruhadarabokat díszítettek vele. A hímzéshez selyem- de fémszálat (ezüst- és aranyszálat) is használtak. Természetesen a falusi lányok, hímzőnők idővel elsajátított tapasztalataikat, ügyességüket saját öltözetük, esetleg használati tárgyaik díszítésére is felhasználták. Főleg kender- és lenvászon alapanyagra hímeztek, hímzőfonaluk pedig házilag növényi festékkel a négy alapszínre - sárgára, kékre, pirosra és feketére - festett kender- vagy lenfonal volt. Ily módon a hímzés lassan a nép körében is elterjedt.
Mezökövesd és a matyó hímzés
Matyóföld fővárosa, Mezőkövesd a Bükk-hegység és az Alföld találkozásánál terül el. Világhírű gyógyvizéről híres, s emellett rendkívül változatos népművészeti és kulturális programokkal várja látogatóit. Térsége nem tehetős lakóiról vált ismertté, ennek ellenére színpompás népviselete és díszítőművészete jómódúságot sugallt. A mezőkövesdieket, szentistvániakat és tardiakat "matyóknak" nevezik, amely szó a Mátyás névből ered, hiszen a matyó népművészet magvai még évszázadokkal ezelőtt, Mátyás király korában kerültek a földbe.
A matyó hímzés világszerte ismert és kedvelt, hiszen a benne megjelenő virágdíszek csodálatos színekben pompáznak. A hímzések anyaga fekete klott és fehér vászon volt, mivel eleinte egyszerű vászonhímzéseket készítettek kék és piros fonallal.
A felhasznált színek meghatározott jelentéssel bírtak: pl. a fekete a föld, az erő és a termékenység színe, a piros az öröm, a sárga a Nap, a kék a bánat színe. Az I. világháború után megjelenő zöld színt a gyász kifejezésére használták. A háború halottaira emlékezve zöld folyókával hímezték körbe a kötényeket, amelyek zöld mezőben tarkálló virágokat idéztek.
A matyó népművészet 1948 után az önálló paraszti gazdálkodás felszámolása és a lakosság iparba való kényszerítése miatt már csak szórványosan jelent meg. A népviselet lassú elhalása után a matyó hímzés önálló életet kezdett élni: országos, sőt világhírnévre tett szert.
A kalocsai hímzés
A kalocsai népművészet legismertebb ága a hímzés és a hímzéshez szorosan kapcsolódó viselet. A kalocsai hímzés szabadrajzos, kevert öltési módokat szabadon felhasználó hímzésfajta. Leggyakrabban virágmotívumokat használnak. (Gyöngyvirág, tulipán, rózsa, liliom, szegfű, nefelejcs, árvácska, rozmaring és a levélfajták különböző változatai.) A hímzés kezdeti formája 19. század utolsó harmadában még kevés színt használt (fehér, fekete, majd piros és kék).
A hímzés leggyakrabban töltöttvarrással és a lyukhímzéssel készült. Az alkalmazott motívumok még kevésbé voltak naturálisak. Először a háztartások textilféleségein, majd a ruházat különféle darabjain jelentek meg. Ezek voltak az úgynevezett "öregvarrások" A színtartó színes fonalak megjelenése idején, a 20. század húszas éveiben színesedett meg a kalocsai hímzés. A felhasznált fonalak színeinek meghatározására sajátos színneveket használtak. A piros és árnyalatai: tulipiros, csertőipiros, paprikapiros, lángszín, borszín. A sárga és árnyalatai: ribasárga, kénsárga, írígysárga. A kék és árnyalatai: hupikék, vadgalambkék, bársonkék, gálickék, égszínkék stb. Már kézi és gépi varrást használtak.
A KALOCSAI MINTÁRÓL
TÖRTÉNETE
A kalocsai szállások női lakossága bérmunkában varrta a hímeket már a 19. század végén is. Főleg a környező vidék városai és a nagyobb települések igényesebb úri-polgári háztartásai számára készítették a fehér hímzéseket. Kezdetekben úgynevezett "kalocsai ütőfá"-val nyomták elő a motívumok körvonalait a vászonra. A kalocsai előnyomda 1860 körül nyílt meg Kalocsán. Természetesen a bérmunka időszak kezdete előtt is hímezték e vidék asszonyai, leányai a saját holmijukat is. Később a hímzőasszonyok, leányok maguk rajzolják elő a mintákat az alapanyagon, amely az iparosodás után már egyre inkább finomabb gyolcs, pamut a korábbi vászon helyett. Az 1890-es évek után egyre gyakrabban előfordult, hogy a kezdetben lyukhímzéssel kivarrt motívumokat teljesen betöltik laposöltéssel. 1912-ben nyílt meg a nagyatádi fonalgyár, ahonnan már színtartó fonalat tudtak beszerezni a kalocsai hímzéshez. A színtartó fonalak elterjedésével a kalocsai hímzés az I. világháború után kezd színesedni. A varrógép elterjedésével a 20. században sajátos iparág alakult ki ezen a vidéken: a kalocsai gépi hímzés, amely "riseliős" néven terjedt el. A riseliős hímzés csipkeszerűen áttört felületet ad. A színes kalocsai hímzés kibontakozásában nagy szerepet játszott Kovácsné Király Ilus.
SZÍNVILÁG
Az ó kalocsai hímzések egyszínűek voltak. Eleinte csak tiszta fehér hímzőfonalat használtak az ágynemű, párnavég, asztalnemű díszítésére. Az ágyruhát gyakran fehér lyukhímzéssel varrták ki a korai időkben. Saját használatú holmikra hímeztek kék-vörös, fekete pamutfonallal is. A régi egyszínű színes hímzések általában kifakult zöldet mutatnak. Ennek oka az volt, hogy nem tudtak színtartó fonalat készíteni, beszerezni a korai időszakban. A huszadik század első harmadától kezdve igen színessé vált a kalocsai hímzés. A legismertebb, alkalmazott sajátos, helyi elnevezésű színek: tulipiros, lángszín, borszín, libazöld, irigysárga, fecskenyakvörös, vadgalambkék, gálickék, bársonykék. A kalocsai színes hímzésben jelenleg használatos a hat főszin két árnyalatban, amelyeket így célszerű párosítani: Hímzett kalocsai napernyő a bordót a pirossal, a rózsaszínt saját sötétebb árnyalatával, a narancssárgát citromsárgával, a kéket saját sötétebb árnyalatával, a lilát saját sötétebb árnyalatával és a zöldet saját sötétebb árnyalatával. A leveleket középen lehet felezni, s a zöld kétféle árnyalatával hímezni. A viseletdarabok hímzéseinek színezését meghatározta viselőjük életkora. A legdíszesebb, legélénkebb színezésű az új menyecske ruhája volt. Az idősebb asszonyok öltözete kevésbé díszes, a színek sötétülnek. A kék-lila-zöld színekkel hímzett darabokat szomorúpamukosnak nevezték, s a félgyász jele volt a kalocsai hímzésben. Stílustörés, ha pl. a szomorúpamukos vagy öregmintákat a későbbi időkben kialakult természethű mintákkal együtt úgy alkalmazzák, hogy nem hangolják össze ezeket. A melírozott fonal alkalmazása erőltetett, nem tartozik a kalocsai hímzés hagyományaihoz.
A MOTÍVUMOK
A minták, motívumok a házakon alkalmazott falfestés mintáit követték a hímzéseken is. Igen elterjedt volt a virágornamentika, amelyek a mezőkön és kertekben megtalálható virágokat tartalmazták: ibolya, csillagvirág, liliom, pillevirág, tulipán, szegfű, harangvirág, margaréta, orgona, fukszia, árvácska, rózsa, rózsabimbó, a híres kalocsai piros paprika, különböző bogyók, nefelejcs, gyöngyvirág stb. A virágokat sávosan, koszorúformában, csokrosan helyezték el a kivarrandó munkadarabon, illetve teljes felületeket is kitöltöttek velük (pl. kalocsai kötény, mellény). A mintavilágban törekszenek a természetábrázolásra. A már felsoroltak mellett kedvelt motívumok voltak: rozmaringos, szíves, kerekrúzsás, hosszúrúzsás, nyolcas, szőlőfejes, szilvamagos, szederindás, búzakalászos, pipacsos, harcsás minták is. A nagyobb mintájú virágokat (pl. tulipán, szegfű, rózsa, harangvirág) és a leveleket felezve rajzolták elő, és a virág vagy levél színének megfelelő szín két árnyalatával hímezték.
ALKALMAZÁS
Hímzéssel díszítették az ágyruhákat (díszes lepedőszélek, párnavégek), asztalneműket (abrosz, asztali futó, szalvéta), zsebkendőket. Ezek részei voltak az asszonynak való leányok kelengyéjének is. Szintén kihímezték a női felsőruházat nagy részét: kötényeket, blúzok ingvállait, nyakrészét, mellényeket (pruszlikokat), valamint különböző kendőket (komakendő, fejkendő, keszkenő). A férfiingek kézelőjére, az ujjakra, és a nyakrészre szintén hímzés kerül
