2016. szeptember 7., szerda

2016.az Év fája szavazat gyűjtés

A MI FÁNK

http://evfaja.okotars.hu/dontosfak..

Kérlek szavazzatok rá...a 7 es sorszámon lehetséges a  SZAVAZOK mezőbe kattintva

A mi kedvencünk a kéttörzsű korai juharfa

Mindig is nagy csodálója voltam és vagyok a születésnek akár emberről, állatról, akár növényről legyen is szó.
Ez a KORAI JUHARFA is egy apró magocskából nőtt gyönyörűséges fává.
Érdekessége, hogy két törzse van. A törzsek lombja teljesen összeér, ezért aki messzebbről nézi, azt gondolhatja, hogy egy fát lát, ami tulajdonképpen igaz is, hiszen a hozzáértők szerint gyökere csak egy van.
Születése a múlt század első éveire datálódik az akkori földműves gazdák leszármazottainak beszámolója szerint.
Ugyanis kedvencünk az akkori búzamezők szélén állt és a forró nyarakon Ő nyújtott árnyékot a fáradt aratóknak, marokszedő lányoknak, asszonyoknak, akik délidőben szívesen fogyasztották el alatta ebédjüket és hűsöltek a nap legmelegebb órájában alatta.
A katolikus hívek egy fából készült keresztet helyeztek el alatta. Itt imádkoztak jó termésért, az aratás kezdetekor és annak ideje alatt itt imádkoztak jó időért, vagy éppen a lelkük üdvéért a hívő emberek.

Szeptemberben, amikor elérkezett a máriabesnyői zarándoklat ideje, akkor a katolikus híveket a templomtól a falun keresztül eddig a fáig kísérte a processzió, itt váltak el, innen indultak tovább, hogy részt vegyenek a Kisboldogasszony nagybúcsún (Szűz Mária születésének ünnepe). Ez az esemény mindig nagyon ünnepélyes keretek között zajlott.
A zarándokok gyalog, lovas kocsin, szekéren, a búzamezőkön átvezető földúton haladtak Máriabesnyőre.
Másnap késő délután tértek haza megtisztult lélekkel és egy-egy búcsúfiával, mert azt mi akkori gyerekek nagyon vártuk. Ennél a fánál várta Őket a processzió, innen vonult a menet a falun át, amikor is zenei kíséret mellett egyházi énekeket énekelve érték el a templomot.
A katolikus hívek 1959. évben közös összefogással a fakereszt helyébe kő keresztet csináltattak, jelenleg is ez áll ott kerítéssel körülvéve.

Az 1970. évek elején a szántóföldet felparcellázták és lakótelkeknek adták el, de ahol a fa áll, ott, mint a legideálisabb környezetben játszóteret létesítettek.
Tekintve, hogy a fa lombja majdnem az egész teret befedi, igen kellemes volt alatta játszani, labdázni, fogócskázni, hintázni, csecsemőt levegőztetni.
Miután az aprócska gyermekek felnőtté váltak, valamint a játszótér már nem felelt meg a rendeletekben előírtaknak megszüntették.
Napjainkban egy gondozott telek méltóságteljes egyedüli lakója lett, de nincs egyedül mert az arra járók többsége, ha csak egy percre is, de megáll előtte, megcsodálja és talán egy-egy emlék is eszébe jut.
Ha arra járok én is mindig megállok és megcsodálom, a szépségével egyszerűen nem tudok betelni.
Ennek a fának mindig szerepe volt és remélem lesz is közösségünk életében.
A mai rohanó világban ritkaságszámba megy, de ennek a fának köszönhetően most összekovácsolódott egy jó néhány emberből álló közösség, akik pártoló tagjaivá váltak annak, hogy a kedvenc fánkat benevezzük az Év Fája versenyre.
Köszönjük Neki.

Fa elhelyezkedése: 2235. Mende, Árpád vezér út 1.
Faj: Korai juhar
Kora: 100 év
Magassága: 18-20 m
Törzskerület: 3 méter, illetve 2,10 méter
Jelölő: Inglis Mária

2016. szeptember 6., kedd

SzarvasMici: 8 után

SzarvasMici: 8 után: Nem tudom kinek mi jut eszébe erről. Biztosan sokatoknak van napirendje, vagy kötelező körei, és mondjuk 8 után történik valami rendszerint,...

SzarvasMici: Cipők, újítások, ujjongások

SzarvasMici: Cipők, újítások, ujjongások: Kéretik nem észrevenni a hibákat, ezek prototípusok, különösen a crocs-papucs-szerűség kifejezetten gyakorlódarab, amin egy ordibáló bibi ...

2016. szeptember 5., hétfő