2017. december 20., szerda

Rudolf a piros orrú rénszarvas - Rudolph the red nosed reindeer

 


A legendák szerint a Mikulás ajándékokkal teli szánját 9 rénszarvas húzza, olykor bizony repülnek is a sötét éjszakában.
Az 1930-as években tűnt fel Rudolf, a leghíresebb rénszarvas. Utolsóként ő csatlakozott az ősszakállú csapatához. Az Északi-sarkon született sok-sok évvel ezelőtt. Ő a Mikulás leghíresebb rénszarvasa.
Amikor Rudolf kicsi volt, nem játszhatott a többiekkel, mert kiközösítették piros orra miatt. Mivel ez nagyon szomorúvá tette, számtalan dolgot megpróbált, hogy olyan legyen, mint a többiek.
Az egyik ünnepen nagy, vastag köd keletkezett az Északi-sarkon, semmit sem lehetett látni. A Mikulás már gondolatban feladta, hogy felkeresi a gyerekeket. Ekkor jött rá, hogy Rudolf az orrával irányíthatja őt, és utat mutathat. Így mindenki megkapta az ajándékot. Ezt követően mindig Rudolf vezette a rénszarvascsapatot. Annyira híres lett, hogy történetét megfilmesítették, játékokon, plüss figurákon is megcsodálhatjuk.
Comet – Üstökös
Cupid – Íjas
Vixen – Csillag
Dancer – Táncos
Prancer – Pompás
Blitzen – Villám
Dasher – Táltos
Donder – Ágas
és természetesen 1935 óta
Red Rudolph – Rudolf, a piros orrú
Üstökös
A  Blorouis – üstökös után kapta a nevét. Abban az időben ez vezette a csapatot a sötét és ködös éjszakán. Már az iskolában is kitűnő tanuló volt, a Mikulás igazi támaszának számított. Néha nagyon makacs, de erős. Különleges vezetői képességekkel rendelkezik, mindig a problémára összpontosít.
Íjas
Nagyon szerethető figura, akinek  óriási szeretetéhsége van. Sok rénszarvaspárt hozott össze. Üstökös méltó társa, hosszú ideig húzták egymás mellett a szánt. Néha extra ölelést igényel. Ugyanakkor terhelhető. Finoman irányítja a csapatot, és nagyon bátor.
Csillag
Szépsége miatt messze földön híres. Íjasba szerelmes. Mindig lehet rá számítani, kitartó, és szinte soha nem fárad el. Kedvezőtlen időjárási feltételek között is helyt tud állni. Nagyon játékos, de sokat tesz azért, hogy az ajándékok időben megérkezzenek a gyerekekhez. Tisztaságmániájáról is híres.
Táncos
Nem nehéz kitalálni, hogy nevét azért kapta, mert sokat táncol. A mai napig szórakoztatja Mikulást és csapatát. Nagyon sportos, ezért könnyedén végzi a munkát. Rendkívül gyors, és könnyedén kikerüli az akadályokat. Nagyon kecses és elegáns.
Pompás
Viszonylag kevesen tudják, hogy Táncos ikertestvére. Nem sok bennük a hasonlóság. Testtartása tökéletes, élmény nézni, ahogy a hóban vágtázik. Igazi csapatjátékos, aki keményen dolgozik azért, hogy időben megérkezzenek az ajándékok. Szívesen mókázik és bújócskázik.
Villám
Amikor a Mikulás meglátta focizni, akkor adta neki ezt a nevet. A svájci Alpokban nőtt fel. A Mikulás csapatának egyik legagresszívebb tagja. Ő az őszszakállú iránytűje. Legtöbbször Villám vezeti ki a rénszarvascsapatot a nagy viharból. Nagy szíve is sokszor a segítségére van.
Táltos
A Mikulás legelső csapatának is a tagja volt. Több mint 2000 éve számíthatnak rá a gyerekek. Már kölyökként is mindig versenyezni akart.  Nagyon komolyan veszi a munkáját. Rendkívül jól öltözött. Még filmes karrierjét is feladta a Mikulás miatt. Ám így is híressé vált. Ő a világ legjobban repülő rénszarvasa.
Ágas
Csak néha jelenik meg a régi írásokban, így róla viszonylag keveset tudunk. Nevét szép agancsáról kapta. Nagyon büszke állat, de nem beképzelt. Bízik a saját képességeiben. Az egyik legerősebb és legelismertebb tagja a Mikulás csapatában. Ügyel a többiek étkezésére.

2017. december 19., kedd

Azok a régi karácsonyok

  ....Bőven az idősebb korosztályhoz tartozom...
boldog vagyok hogy leírhatom, 
hogy nekem mit jelent a karácsony...
szegénységben megélt MÁR gyerekkort is...
de nagyon boldog karácsonyokat...
együtt volt a család...már gyerekként is jártam a hajnali rorátékra...
az anyukámmal az esti "szállást keres a KisJézusos " imádságokra
...nem értettem egészen az egészből semmit, de még visszagondolva is
 a lelkemben valóban ott volt a karácsony , várása...
a Szent Estén eljártunk énekelni Kántálni..
.Míg élt a Nagymamám...meg együtt volt a család...csoportosan
 mentünk köszönteni a Nagymamáékhoz..
.Nővérem hegedűvel és csodálatos szoprán hangjával, 
bátyám a kicsit mutáló ércességével,
Apukám a baritonjával...és mi a mindenféle
 hamiskás hangjainkkal...ha megszólaltunk kijött az egész utca..
.Addigra Nagymamánál ott voltak a Keresztszüleim is
 Budapestről...volt finom "karácsony illat" azóta sincs olyan kalács,
 meg cukrozott narancshéj, mézes puszedli dióval a tetején,
 és a Nagymama szekrény szaga ami kimondhatatlanul 
tudta árasztani a szeretet csokik, az 50 -seket, 
a vasalt templomba járó kendő-kötény szagát,
 meg az alma illatát....volt hogy nagyon sok ajándékot kaptam,
 hogy mindenütt külön, a fa alatt találtam,
 voltak a "szakszervezeti " ajándékok...
DE Nagymama halála után ( 8 éves voltam) egyszerre ez meg szűnt..
."Elment" Nagymama....3 nap mulva elköltözött a Nővérem, 
Bátyám katona lett, nem volt szakszervezeti segély..
.CSAK RENGETEG CSOKOLÁDÉ (váltott a vezetőség) 
az itthoni karácsony csak munkával telt...
még fánk se lett volna ha nem kapunk egy töveset "kölcsön"....
édesanyám itthon az udvaron tevékenykedett csak mi voltunk ketten...
én becsomagoltam a csokikból mindenkinek lett sok kis csomag a fa alatt...
az előző évi papírokban...Sírt Anyu is és én is...
(ÚGY ÉRZEM akkor váltam felnőtté)....
.DE CSENGETTEK és megjöttek Nővéremék..
.kaptam karácsonyi ajándékot...de innét kezdve 
nekem az ajándék már soha nem volt olyan varázslatos...
.ez volt az a pont, mikor a készítés öreme több lett a számomra..
.mert jobb adni mint kapni..

M