2012. december 12., szerda

Luca napi szokások





http://www.facebook.com/photo.php?fbid=354533807974963&set=a.276245409137137.64279.130866670341679&type=3&theater
A néphit kétféle Lucát ismer: a jóságost és a boszorkányost. Ez utóbbi terjedt el a néphagyományban. Kevés olyan jeles nap van, amelyhez annyi szokás, hiedelem, jóslás, tiltás kapcsolódna, mind december 13-hoz, Luca napjához. Ez a nap épp úgy alkalmas volt termékenység varázslására, mint házasság-, halál- és időjóslásra, vagy bizonyos női munkák tiltására. Az első látogatóból a várható állatszaporulatra jósoltak. Ugyanis, ha Luca reggelén férfi lép a házba, a szaporodás bika lesz, ha pedig nőlátogató érkezik, üsző.
Luca napját az egész magyar nyelvterületen gonoszjáró napnak tartották, ezért mindenütt védekeztek a boszorkányok ellen. Fokhagymával dörzsölték be az állatok fejét, az ólak ajtajára keresztet rajzoltak, hamut szórtak a kapuk elé, lefekvés előtt fokhagymás kenyeret ettek, hogy szagával elriasszák a gonosz szellemeket, és elzárták a seprűket, nehogy azon nyargalásszanak a boszorkányok.
Ehhez a naphoz kötődik a legismertebb hagyomány, a Luca-szék készítés. Ezen a napon kezdték el faragni, úgy, hogy minden nap csak egyetlen műveletet szabadott rajta elvégezni, de karácsony szentestére készen kellett lennie. Az éjféli misére magukkal vitték, és ha ráálltak, meglátták a boszorkányokat. A lányok ezen a napon 12 gombócot főztek. Mindegyikbe egy férfi nevét rejtették. Amelyik gombóc legelőször a víz felszínére jött, megmondta ki lesz a férjük. Luca napkor vetik a lucabúzát. A búzaszemek gyorsan csíráznak, azt tartják, ha Karácsonyra kizöldül, jó termés várható. Az időjárásra a székelyek hagymából jósoltak. A vöröshagymából lefejtettek 12 réteget, ez az év egy-egy hónapjának felelt meg. Mindegyikbe egy kevés sót szórtak, amelyikben elovadt, az a hónap esősnek ígérkezett, a többi száraznak. Szintén Luca napkor voltak szokásban bizonyos, finomnak éppen nem mondható tréfák is. Egyes vidékeken a legények leakasztották a kertkaput, máshol szétszedték a szekeret a gazda legnagyobb bosszúságára.

Eredete [szerkesztés]

Ezen a napon Szent Lucára emlékezünk, aki egy előkelő szicíliai családban nevelkedett. A kereszténység nem tartja fontosnak, Szent Luca már csak a legendákban él.
A keresztény hitre tért szép fiatal leány szüzességet fogadott, hogy életét Krisztusnak szentelhesse, majd mártírhalált halt hitéért. Példamutató tisztasága és alázatos élete folytán nevét a fény (lux) szóval is kapcsolatba hozták.
Németországban kedvelt szent. Északon a Luca-menyasszonyt koszorúval és gyertyával 1780-ban említik először, a szokást újraélesztették Svédországban Nobel Alfréd halála évfordulójával összefüggésben. Nevezeten a Nobel-ünnepségek zárónapjadecember 13., és e napon gyertyás-koronás lányok köszöntik az új Nobel-díjasokat. Magyarországon Luca-napon a család minden tagjának sütnek egy lucapogácsát, és egyikbe pénzdarabot rejtenek el. Aki ráharap, szerencsés lesz.

Luca-naptár [szerkesztés]

  • (Luca kalendáriuma)
Luca-naptár a régi magyar Luca-hagyománykör egyik eleme, mi szerint a következő esztendő januárjában a megfigyelési helyen olyan idő lesz (átlagosan), mint Luca napján (december 13.), februárban olyan, mint Luca másnapján és így tovább egészenkarácsonyig, ami a következő decemberi időjárásra utal.[3]

Luca-szék [szerkesztés]

Luca-búza [szerkesztés]

A következő év termését próbálták megjósolni a Luca-búza keltetéssel. Luca napján búzaszemeket kezdtek csíráztatni a kemence közelében, amelyek karácsony tájára zöldültek ki. Később a kikelt búzával az adventi oltárt díszítették.[4]

Lucázás [szerkesztés]

  • (kotyolás, palázolás)
Luca napjának hajnalán a gyerekek (esetenként kísértetnek öltözve) körbejárták a házakat, és lopott fán vagy szalmán térdepelve mondókákkal bő termést és jószágszaporulatot ígértek kisebb ajándékokért cserébe, és átkokat, ha nem kapnak ajándékot.[5]

Színház

"A színház nem földi színtér! A Színház menedék. Csodák világa. Lehetsz ott királynő, császár és szolga, bohóc és kurtizán. Veled ott minden megtörténhet. Meghalhatsz. Újjászülethetsz. A színház: szerelem! Örökké tartó láz." - Polgár Ernő

2012. december 10., hétfő

Karácsonyi készülődés

De jó is "vóna" Tegnap végig mentem estefelé a Fő utcán...A falu kihalt volt...sehol egy lélek...Az ablakok , a házak kivilágítva, a villanyoszlopokon hatalmas fenyő grinlandok...és én szomorúan csak azt emlegetve magamban...milyen szép volt, mikor még a falu sötét volt...és zajos ebben az időben...Járták a házakat az imádkozó asszonyok...minden utcában kihallatszott az énekük..."Szállást keresett a Kisjézus"...és kapott...
Ma már megszűnt ez a jó szokás...az emberek bezárkóznak...ajtóval, lélekkel...






http://www.sokszinuvidek.hu/index.php/eletmod/1796-Kar%C3%A1csonyi-k%C3%A9sz%C3%BCl%C5%91d%C3%A9s#.UMXoatsIewE.facebook

https://netfolk.blog.hu/2013/12/13/a_5873?fbclid=IwAR0ZY9N90aSzgr-lqsJ9XLFXFvDFeypbn2BIPUHwzWGfyJK-v0D35aLltKM




2012. december 9., vasárnap

INSPIRÁCIÓK PIROS DÍSZTÍTÉSRE


















http://www.livemaster.ru/topic/159849-loskutnye-zvezdochki-na-novogodnyuyu-elku





Fonási technikák

http://www.flornatura.hu/2009/06/01/kumihim/


Kumihimo alapok – zsinórfonás

2009. június 1. hétfő – 16:31
A kumihimo magyarra lefordítva: fonott zsinór. A zsinórkészítés egy kevésbé ismert formája, amely egy tradicionális japán kézműves technika. Ezeket a fonatokat – amelyeket hagyományosan selyemszálból készítettek – általánosan kardmarkolatok betekerésére, övek készítéséhez, valamint lószerszámok készítésére használták.
A kumihimo elkészítéséhez 4-féle faállványt vagy szövőszékszerű szerkezetet használnak, mint általános módszert. Ezek közül a Marudai (körállvány) a legáltalánosabb. Ezzel akár kör, négyszög vagy lapos fonatokat is lehet készíteni. A marudai elvéből kiindulva, egy egyszerű segédeszközzel, a fonótárcsa segítségével könnyen megtanulhatóak ennek az ősi fonási módnak az alapjai. A zsinór készítésének lényege, hogy a tárcsára felvetett fonalakat ismétlődő szabály alapján kicseréljük, illetve előre meghatározott pozícióba helyezzük. Ezeket az útmutatásokat “fonatolási kottáknak” nevezzük. E tárcsa használata esetén nincs szükségünk a fonalak feltekeréséhez szükséges orsókra és ezek súlyozására, hiszen a fonótárcsa kerületén lévő bevágásokba a szálakat könnyen becsíptethetjük és ezáltal feszesen tarthatjuk.

Alapfonat 8 szállal

Felhasználható alapanyagok:

selyem és szatén szálak, zsinórok, vastagabb horgoló-, hímző- és kötőfonalak, juta-, len- és kenderzsinegek, stb.

Egyéb anyagok és eszközök:

fonótárcsa, gyöngyök, (üveg, fa, fém, kerámia, műanyag, stb.)ékszerkapcsok, ékszeralkatrészek, olló, mérőszalag, zselés pillanatragasztó, 3 db fém csavaralátét.

Elkészítés:

Vágjunk le 2 db 90 cm-es piros zsineget és 2 db 90 cm-es sárga zsineget.
Hajtsuk ketté valamennyit és tegyük fel a tárcsára a fenti képen látható módon: először a két pirosat egymáson keresztbe, majd a két sárgát szintén ugyanígy, de az előzőre merőlegesen.
Ezután a két használt szín valamelyikéből – jelen esetben a pirosból – levágunk egy 20 centiméteres darabot. Ezzel a rövid zsineggel az összes szálat – a képen látható módon – áthurkoljuk, és a hátulján megkötjük.
Erre szálra akasztjuk a súlyt (3 db fém csavar alátétet), amely kissé megfeszíti a szálakat, és a középső lyukon keresztül a készülő fonatunkat húzza majd lefelé. (Ezt a szálat később a karkötőnk megkötőjeként használhatjuk fel.)

Ezután elkezdjük a fonást, a fenti ábra szerint. A kezdeti helyzetben a piros szálak állnak É-D irányban.
1-2. Bal alsó piros szálat felrakjuk a felső kettő szál bal oldalánál lévő bevágásba (ekkor fent három piros szál lesz), majd a jobb felső piros szálat letesszük a jobb oldali lenti piros szál melletti bevágásba. A tárcsán fordítsunk 90 fokot úgy, hogy most a sárga szálak lesznek É-D irányban. 3-4. Bal alsó sárga szálat feltesszük a fentiek bal oldalára, (ekkor fent három sárga szál lesz), majd a jobb felső sárga szálat letesszük a lenti sárga szál mellé, jobb oldalra. Gyakorlatilag az első két lépés megegyezik a harmadik-negyedik lépéssel, csak a tárcsán kellett fordítanunk 90 fokot.

Tehát ezt a mintát ismételjük mindaddig, amíg a kívánt hosszt el nem érjük. Ha nem elég nehéz a súlyunk, akkor középen kézzel kell beigazítani a szálakat, hogy kellően szoros és egyenletes legyen a fonatunk.
A 8 szál 45 cm-es zsinegből kb. 20 cm-es hosszú fonatot tudunk elkészíteni, de ez mindig függ a fonal vastagságától is. A fonatot legegyszerűbben egy csomó megkötésével fejezhetjük be, amely alá egy csepp zselés pillanatragasztót tehetünk. Így megakadályozhatjuk a csomó későbbi kibomlását. A két szál sárga zsineget levágjuk, így a két piros szál marad a fonásunk másik végén is.
A zsinegeknek egy gyöngyön való keresztirányú áthúzásával is készíthetünk praktikus csúszó zárat. Ekkor a gyöngyöt úgy válasszuk meg, hogy a szálak mindkét irányból áthúzhatóak legyenek, de kellően szoruljanak.
A színek másként való felvetésével, a fonalak számának változtatásával variálhatjuk a létrejövő kumihimo mintákat.