2012. november 1., csütörtök

Sajtos tallér (Konyhatündérek receptje)



Gondolom, többen is ismerik a boltban kapható sajtos tallért.
Nos, ez ízre ugyanaz, de mivel házi, egyértelműen csakis jobb lehet.
Már egy ideje szemeztem ezzel a recepttel, amit Margit2 honlapján találtam.
Csak hát, nekem nincs tallér sütőm….
Na de! emiatt nem fogom a fél várost felkutatni, hanem inkább megpróbálkoztam gofrisütőben sütni!
Szerintem finom lett így is, persze nincs összehasonlítási alapom, mennyiben más ha erre a célra szánt formában sülne… De nekem (nekünk) megfelel így is.
Le szerettem volna fotózni, milye egyedi módszerrel ette a kislánykám, de mire észbe kaptam, már üres volt a tányérja….mindenesetre egy kisegér is megirigyelné, milyen szép lyukakat képes a közepükből kiharapni!
Sajtos tallér
Hozzávalók:
- 12.5 dkg reszelt sajt
- 35 dkg liszt (én fehér, teljes kiőrlésűt és rozsot használtam)
- 12.5 dkg margarin
- 1 db tojás
- 1/2 kávéskanál szódabikarbóna
- 1 dl tejföl
- só ízlés szerint- kb. 1 kávéskanállal
- 1 evőkanál étolaj
A hozzávalókat jól összegyúrtam és kis gombócokat formáltam belőle.
Tallérsütő híján, bekapcsoltam a gofrisütőm, a gombócokat vékonyra nyújtottam, betettem a gofrisütőbe és pár perc alatt megsütöttem. Ha kész , hagyni kell hűlni, úgy az igazi!
Forrás: sutisnene.blogspot.com

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése