2015. október 21., szerda

Sütőtök lekvár

Ötlet!
Sütőtöklekvár
Hozzávalók: 60 dkg sült sütőtök
40 dkg cukor
1 citrom leve
6 g pektin
fahéj, darált dió, narancs ízlés szerint
A sütőtököt előzetesen megsütjük, majd a héjától leválasztva kis kockákra daraboljuk. Az omlós, kockázott sütőtököt villával összetörjük (ki mennyire szereti homogénen, maradhatnak benne nagyobb darabok is), majd hozzáadjuk a cukrot, a citrom levét és a fahéjat, diót, narancsot. A tök édességétől függően növelhetjük a cukormennyiséget, erről kóstolással tudunk dönteni. Mivel tökünk eleve főtt volt, ezért csak pár percig rotyogtassuk a lekvárt folytonos kevergetés mellett. A pektinre azért van szükség, mert a lekvár enélkül nem lenne elég szilárd (természetesen akinek az eredeti folyós halmazállapot is megfelel, az ne használjon pektint). Mivel mi kenhetően, kicsit zselésen favorizáljuk a lekvár halmazállapotát, ezért a pektint összekevertük 1 evőkanál cukorral és a fortyogó finomsághoz adtuk. A fenti mennyiséget 3 db 3 decis befőttes üvegbe töltjük, majd lezárás után pár percre fejjel lefelé fordítjuk az üvegeket. Az eredmény egy guszta, narancsos színű lekvár, amelynek ízét a hozzáadott citrom még jobban kiemeli. Fogyaszthatjuk a hagyományos módokon, de sajtok mellé is kitűnő választás.
Jó munkát, jó étvágyat!

2 megjegyzés: