A következő címkéjű bejegyzések mutatása: befőzés. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: befőzés. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. május 13., szerda

Babos zakuszka

Babos zakuszka
Egy igazi székely étel, a nyár minden ízével egy üvegben. Zöldségkrém,enyhén savanykás, paprikás íz amit többféleképpen készítenek. Tökkel, padlizsánnal, erdei gombával, ahány ház annyi féle. Én babbal szeretem a legjobban, sőt a bab felét egészben hagyom, így kap egy rusztikus állagot. Kenhető pirítósra, lehet melegszendvics alap, tészta ételekbe kiválóan jó.
1kg főtt bab
1kg kápia paprika
1kg vöröshagyma
5dl paradicsomlé
Külön dinszteljük az aprított hagymát és paprikát, ledaráljuk,majd együtt főzzük tovább, ilyenkor teszünk bele 5-6 babérlevelet, sót, borsot 30 percig főzzük. Ha minden megfőtt és nem ropog Beletesszük a darált babot(én felét egészben hagyom úgy teszem bele). Innentől kezdve fogyton keverjük mert könnyen leég. Ha felfort beletesszük a paradicsomlét is,addig főzzük míg az olaj megjelenik a tetején. Ilyenkor 1 kávés kanál na benzoátot teszek, de elhagyható. Forrón üvegekbe töltjük és pici olajat öntünk a tetejére. Ez lezárja a zakuszkát és nem romlik meg. Száraz dunsztba tesszük, plédek közé. Eláll mint a befőtt, viszont felbontás után hűtőben tároljuk.

2017. július 17., hétfő

Lekvárfőzés abszolút kezdőknek

Az igazság az, hogy a lekvárfőzés nem egy nagy etvasz. Az a lényege, hogy a gyümölcsöt hővel sterilizálva tartósítjuk, víztartalmát pedig főzéssel elpárologtatjuk, hogy összesűrűsödjön. Keverjük, hogy ne égjen le. A cukor a sűrítésben is segít, tartósít és ízesít. Az üvegeket a (viszonylagos) sterilitás fenntartása érdekében ki kell főzni, vagy forró vízben elmosni, és ezért fontos az is, hogy jól zárjanak.
Innentől viszont lehet variálni.

A lekvár és a dzsem

A magyar nyelv ugyanis megkülönböztet lekvárt és dzsemet, amely főként állagbeli eltérést takar. A lekvár általában pépes és egynemű, míg a dzsem jó esetben nem nyomokban, hanem darabokban tartalmazza a gyümölcsöt. A dzsemnek tehát meg van az az előnye, hogy a gyümölcs pépesítésével nem kell vesződni, így a legnagyobb fáradsággal a tisztítás járhat. A tisztaság pedig nemcsak a gyümölcs megpucolását, kimagozását jelenti, hanem az üvegeket, fedőket is megfelelő, forró vizes, mosogatószeres tisztítás, öblítés után használjuk csak lekvár tárolására. A hagyományokat lábbal tipró lázadóknak pedig halkan megsúgjuk: egyes kenyérsütő gépek is alkalmasak a lekvárkészítésre, (olvassuk el a használati utasítást, vagy konzultáljunk a gyártóval) és ügyes mikrózással is lehet forralni a gyümölcsöt.

Gyümölcsválasztás

A gyümölcs akkor jó, ha kicsit túlérett, hiszen így koncentráltabban tartalmaz természetes gyümölcscukrot, ami több szempontból is költséghatékony. Egyrészt a szezon végén maga a gyümölcs is a lehető legolcsóbb, másrészt kevesebb cukorral is megúszhatjuk a főzést.

Cukor, zselésítőcukor, befőzőcukor?

Ha édes, nem annyira lédús gyümölcsből készítjük a lekvárt, mint amilyen az eper vagy a sárgabarack, akkor egy kiló megtisztított gyümölcshöz legfeljebb 50 deka kristálycukrot kell számolni. A lédúsabbak, mint a szőlő, a dinnye vagy a málna, már 60 dekagrammnyi cukrot igényelnek kilónként. Vegyes lekvár készítésekor kétféle édes gyümölcshöz már a gyümölcshús súlyának a fele is elegendő a cukorból. (Ha túl édesre sikerülne a lekvár, utólag egy kis citromsavval feljavítható.)

A cukorkínálat, valamint a zselésítőanyagok bővülése fejtörést okozhat a kezdő lekvárkészítőknek. Természetesen a normál kristálycukor is tökéletesen megfelel a célnak, de nem árt, ha ehhez hozzáadunk zselésítőt is, mert így rövidebb ideig kell főzni. Egy zacskó általában egy-másfél kilogramm gyümölcshöz elég. A zselésítőkön látható 1:1, 2:1, 3:1 jelzésektől nem kell megijedni, csak annyit jelentenek, hogy minél nagyobb a szám, annál sűrűbb lesz a lekvár, ráadásul kevesebb cukor is kell hozzá. További alternatívát jelentenek a befőzőcukrok, amelyek már eleve tartalmaznak bizonyos mennyiségű sűrítőanyagot, tehát ehhez további zselésítőt adni nem ajánlott, azt egyébként csak a főzés utolsó szakaszában adagoljuk a lekvárhoz. A sűrítésre mesterséges anyagok helyett használhatunk természeteset is. A gyümölcs tíz százalékának megfelelő mennyiségű alma-, illetve egresvelő is tökéletesen megfelel a célra, ugyanis ezeknek a gyümölcsöknek nagy a pektintartalma. Ez a szénhidráthoz hasonló vegyület jó kocsonyásító hatásáról ismert.

Cukormentesen

Vannak olyan receptek is (például a francia dzsemek), amelyek teljesen mellőzik a cukrot. Tudni kell azonban, hogy a lekvárban ez szolgál fő tartósítószerként, ezért a fogyókúrázóknak vagy cukorbetegeknek sűrűbbre kell főzniük a szószt, és fokozottan kell ügyelniük a sterilizálásra. Cukor nélküli főzésre legalkalmasabb gyümölcsök a szilva, a szőlő és a cseresznye. A szőlőzselét mindenképpen érdemes kipróbálni: enyhe boríze van.

Főzőidő: másfél óra

A főzés időtartama a gyümölcs víztartalmától függően húsz perctől akár másfél óráig is terjedhet, a tetején képződött habot szedjük le. Akkor jó, ha elég sűrű. Az egész lekvárfőzési procedúrában egyébként ehhez kell csak rutin: a lekvár még sűrűsödik, ahogy hűl. Ezt elég nehéz kiszámítani, amikor még forrón töltjük az üvegekbe a lekvárt. (Nem repednek el az üvegek a hőtől, ha forró vízzel töltött tepsibe állítva van idejük felmelegedni.)

Celofán vagy kupak?

A csatos vagy csavaros, fémtetejű üvegek a legjobbak, mivel ezek alkalmasak arra, hogy vákuumot képezzenek az üvegben, így védve a baktériumoktól. A vákuumra rásegíthetünk, ha öt percre fejjel lefelé fordítva nedves konyharuhára teszszük az üvegeket. (Dzsemnél ez a gyümölcsdarabok egyenletes eloszlását is segíti.) A kizárólag celofánnal és befőttesgumival lezárt üvegek higiénikussága kérdéses, mivel – mint az iskolai biológiaórák kísérleteiből is kiderült – a celofán félig áteresztő hártyaként működik.

Tartósítási módszerek

Mint már említettük, lehet úgy is lekvárt főzni, hogy sem cukrot, sem tartósítószert nem rakunk bele. A középút a cukrozás, de aki a tartósságban biztosra akar menni, a bezárás előtt tegyen egy hintés szalicilt a lekvár tetejére. Így évekig eltartható lekvárt kapunk. Igazából nem éri meg a tartósítószer használata, mert – vele vagy nélküle – két év után megváltozik a befőzött gyümölcs íze és színe.

Tuti mixek

Szeder–ôszibarack: fél kiló szeder, illetve másfél kiló ôszibarack kell hozzá. A gyümölcsöket külön-külön turmixgépben pépesítjük, majd összeöntve, egy kg cukorral fôzzük. A végén egy citrom levét, valamint 1:1-es zselésítôt adunk hozzá.

Sárgadinnye–nektarin: egy-egy kiló gyümölcs szükséges, amelyeket szintén egy kiló befôzôcukorral fôzünk fel, vastag aljú edényben, legalább egy órán át. A gyümölcsdarabok nem fognak szétmállni a végére, hanem szép díszét adják a sárga lekvárnak.

Málna–ananász: 65 dkg málna, egy nagy ananász szükséges hozzá. A málnát nem kell megmosni, az ananászt viszont darabokban adjuk hozzá. Fél kiló befôzôcukorral forrástól számítva mindössze három percig kell fôzni. Utána fél zacskó citromsav, és mehet az üvegbe.
Eper–citrom: hét citromot meghámozunk és hártyátlanítunk, majd egy kiló eperrel összekeverjük. Egy tasak zselésítôt adunk hozzá, és erôs tûzön felforraljuk. A habot leszedjük, és négy evôkanál fehér rummal elkeverjük.

Görögdinnye–narancs: egy kiló dinnyehúshoz két narancsot (gerezdekre szedve), valamint egy zöldcitromot számolunk. A dinnyét 80 deka cukorral egy éjszakán át hûtôben érleljük. Másnap 2 dl almalével a narancsokkal és citrommal együtt fôzzük, míg besûrûsödik. Zselésítôt tetszés szerint adhatunk hozzá.

Hagymazselé: 4 nagy hagymát 3 evôkanál vajon 20-30 percig párolunk, aztán 2/3 bögrényi barnacukorral karamellizáljuk. Aztán öt percig fôzzük vörösborecettel, és egy evôkanál felaprított friss rozmaringot adunk hozzá. (Rozmaring helyett rózsaborssal is érdemes kipróbálni.)

Feketeribizli–rebarbara: 700 g rebarbarát egycentis darabokra vágunk, összkeverjük 800 g feketeribizlivel, és fél liter vízzel dzsemmé fôzzük, majd egy másfél literes mérôkannát megtöltünk cukorral, és ráborítjuk. Néhány percig tovább fôzzük, aztán üvegekbe töltjük.

Gyömbéres alma: egy közepes narancsot és két zöld citromot, 40 dkg zöldalmát és 40 dkg friss gyömbért megpucolunk, kimagozunk (lereszelünk). A déligyümölcsök lereszelt héjával és (ha szükséges) fél-egy bögre vízzel körülbelül 40 percig forráspont alatt sûrûn kavargatva fôzzük a gyümölcsöket, aztán 70 dkg cukorral vagy a gyümölcsök súlyához illô mennyiségû zselésítô cukorral összefôzzük.

Mit mikor érdemes eltenni?

Június–július: eper, meggy, cseresznye, ribizli, egres
Június–szeptember: ringló, szilva, szeder, áfonya
Július–augusztus: sárgabarack, málna, ôszibarack
Augusztus–október: alma, körte, szôlô
Télen: narancs, grépfrút, citrom, banán, füge, ananász, gesztenye

(magyarhirlap.hu)

2017. július 10., hétfő

A befőzös időszak 2017.

Az idei év is hozta önmagát ...bármennyire is nem érek rá ...hogy bármennyire is szeretném nem együtt csinálni az éves tatarozós festésemmel...ez valahogy soha nem sikerül...

Kezdődöött az eperrel bodza, fenyőrügy, cseresznye, hársfavirág , levendula és a barack...hittem hogy lesz kicsi szünet, de érik az apró szilva...mi mást lehet tenni, ha nem akarom az enyészetbe hagyni...




Korai finomságok


Bodzáim egy része


Eper


a saját cseresznyae lefagyott mindössze ennyi lett belőle...de van még a tavaiból szerencsére...


szwerettem volna szedni rózsaszirmot...de sajnos ai idő nem engedte már...



a 2. eper adag...


...hát a piacozás valami hasonló módon történik...a csomagom ettől csak több szokott lenni és a kíséretem is ennyi...mert a puszié el kell jönni...


gyönyörű csriket kaptam még a piacon...mehet az üvegbe még mert Fanni nagyon szereti...


Levendula szüreten is voltam...mert a saját szintén nem nagyon termett...







BARACKOZÓS IDŐSZAK...


..és hát a békés jól megférés...a maradékok és az ujjak...azt hiszem nem sokat váratnak magukra és beindul a fogyasztás...



2016. augusztus 30., kedd

Kechup" Szomszédasszony módra"



Recept:
Kechup télire

"2 kg paradicsom, 50 dkg sárgarépa, 25 dkg vöröshagyma, 25 dkg alma, egy marék nagy szemű mazsola, egy kb 2 cm-es gyömbér darab megpucolva, 25 dkg cukor 3 csapott evőkanál só

Fűszerek:őrölt kömény, szemesbors, babérlevél 2 db,szegfűbors, késhegynyi fahéj, ecet ízlés szerint/ én fél dl tettem 10 %-ost / tartósító szokásos mennyiség, nálam csak fél mokkás kanál szalicil. "

Addig főztem, amíg minden puha nem lett (nekem kis lángon 3 óra), többször megkevertem. Végén botmixeltem, újra felforraltam és üvegbe szedtem, dunsztoltam.
 Andrea Baranyai

Kechup" Szomszédasszony módra"



Recept:
Kechup télire

"2 kg paradicsom, 50 dkg sárgarépa, 25 dkg vöröshagyma, 25 dkg alma, egy marék nagy szemű mazsola, egy kb 2 cm-es gyömbér darab megpucolva, 25 dkg cukor 3 csapott evőkanál só

Fűszerek:őrölt kömény, szemesbors, babérlevél 2 db,szegfűbors, késhegynyi fahéj, ecet ízlés szerint/ én fél dl tettem 10 %-ost / tartósító szokásos mennyiség, nálam csak fél mokkás kanál szalicil. "

Addig főztem, amíg minden puha nem lett (nekem kis lángon 3 óra), többször megkevertem. Végén botmixeltem, újra felforraltam és üvegbe szedtem, dunsztoltam.
 Andrea Baranyai

2016. május 15., vasárnap

Szomszéd asszonyos szörp recept...



60 db bodzavirág, 
10 db akácvirág, 
citromfű,
 lime-citromverbéna,
 4 db citrom karikázva,
 cukorszirup (4 liter víz, 4 kiló cukor, 10 dkg citromsav felforral kihűt, ráönt)
 3 nap múlva üvegbe tölt. 

Télen a Zuram megisz....


Köszönöm Baranyi Andrea.

Forrás: https://www.facebook.com/photo.php?fbid=1060687737319153&set=a.261926170528651.83949.100001338094138&type=3&theater


2015. október 23., péntek

Paprika lekvár



http://www.electrolux.hu/…/Paprikalekvar_csipos_chilivel_e…/


Paprikalekvár csípős chilivel és fokhagymával

Hozzávalók
40 g cukor
0,5 dl olívaolaj
30 ml vörösborecet
6-7 db húsos kápiapaprika
két közepes paradicsom
1 fej fokhagyma 
1 csapott teáskanál pektin
1 teáskanál só


Elkészítés

Helyezzünk 6-7 húsos kápiapaprikát és egy fej fóliába csomagolt fokhagymát egy sütőrácsra és süssük őket 200 fokon kb. 30 percig, míg a paprikák héja helyenként megfeketedik. A forró paprikákat csomagoljuk alufóliába, hogy könnyen el tudjuk távolítani a héjukat, miután kihűlt. Távolítsuk el a magházat és a magokat, és két paprikát vágjunk kis darabokra. A többit helyezzük aprítógépbe és dobjuk be mellé a megsütött, megtisztított fokhagymagerezdeket is.

Két paradicsom héján vágjunk kb. 2 cm-es keresztet, majd egy tálban forrázzuk le őket, és egy perc elteltével húzzuk le a héjukat. A megpucolt paradicsomokat vágjuk cikkekre és ezt is adjuk a paprikához. Kevés olívaolaj hozzáadásával a zöldségeket pépesítsük krémesre majd a kész krémet kezdjük főzni egy magasabb falú lábasban.

Adjuk hozzá a feldarabolt paprikát és egy vékony karikára vágott chilit. Keverjünk el a lábasban 40 gramm cukrot, egy fél teáskanálnyi pektint, 3 evőkanálnyi borecetet és egy teáskanálnyi sót. Forraljuk intenzíven egy percig, majd lassú tűzön további fél órán át. A kész paprikalekvárt töltsük befőttes üvegbe és igény szerint hagyományos módszerrel, vagy a sütőnk tartósító funkciója segítségével konzerváljuk.





2015. október 21., szerda

Sütőtök lekvár

Ötlet!
Sütőtöklekvár
Hozzávalók: 60 dkg sült sütőtök
40 dkg cukor
1 citrom leve
6 g pektin
fahéj, darált dió, narancs ízlés szerint
A sütőtököt előzetesen megsütjük, majd a héjától leválasztva kis kockákra daraboljuk. Az omlós, kockázott sütőtököt villával összetörjük (ki mennyire szereti homogénen, maradhatnak benne nagyobb darabok is), majd hozzáadjuk a cukrot, a citrom levét és a fahéjat, diót, narancsot. A tök édességétől függően növelhetjük a cukormennyiséget, erről kóstolással tudunk dönteni. Mivel tökünk eleve főtt volt, ezért csak pár percig rotyogtassuk a lekvárt folytonos kevergetés mellett. A pektinre azért van szükség, mert a lekvár enélkül nem lenne elég szilárd (természetesen akinek az eredeti folyós halmazállapot is megfelel, az ne használjon pektint). Mivel mi kenhetően, kicsit zselésen favorizáljuk a lekvár halmazállapotát, ezért a pektint összekevertük 1 evőkanál cukorral és a fortyogó finomsághoz adtuk. A fenti mennyiséget 3 db 3 decis befőttes üvegbe töltjük, majd lezárás után pár percre fejjel lefelé fordítjuk az üvegeket. Az eredmény egy guszta, narancsos színű lekvár, amelynek ízét a hozzáadott citrom még jobban kiemeli. Fogyaszthatjuk a hagyományos módokon, de sajtok mellé is kitűnő választás.
Jó munkát, jó étvágyat!

2014. június 5., csütörtök

Fenyőrügy szörp

http://veruskonyhaja.blogspot.hu/2012/05/fenyoszirup-fenyoszorpkohoges-ellen.html





Fenyőrügy szörp


Hozzávalók1 kg friss fenyőrügy
cukor, literenként minimum 60 dkg
2-3 citrom leve
víz
Elkészítés
A fenyőrügyet akkor szedjük, amikor még friss zöld színű és nem fás. 1 kg fenyőrügyet megmosunk és felteszünk főni, kétszer annyi vízzel, a cukorral és a citrom kifacsart levével. Amikor már teljesen összeesett a fenyő zöldje, átszűrjük, üvegekbe töltjük és dunsztoljuk.
Fenyőrügy szörp másképp
5 literes üvegben rétegezzük a cukrot és a fenyőrügyet, úgy, hogy kb. 2 cm vastagon tegyük a fenyőrügyet és rá 2 cm vastagon a cukrot. 2 nap alatt összeesik, akkor megint rétegezünk rá fenyőrügyet és cukrot.  Ha összeesett, akkor felöntjük 5 literenként 3-4 liter vízzel és összefőzzük. Ha szörpöt készítünk belőle, miután felfőztük leszűrjük, üvegekbe töltjük és dunsztoljuk.
Dzsemet is készíthetünk belőle, ha a főzés után összeturmixoljuk. Utána akárcsak a szörpnél üvegekbe töltjük és dunsztoljuk.

2014. június 4., szerda

Cukormentes

Befőzés à la natur - Cukor és tartósítószerek nélkül

Benda Judit írása -ketezeregy.hu
Befőzni szerencsére másként is lehet, azaz cukor és tartósítószerek nélkül. Ugyanis nem ezek a „segédanyagok” tartósítanak, hanem maga az eljárás. A hangsúly a tisztaságon van, tiszta üvegek, tiszta kupakok, néhány percig főzött gyümölcs. Ezáltal a mikroorganizmusok elpusztulnak – szegények – és a készítmények eltarthatóvá válnak.
A lekvár
A tisztára mosott és sérülésektől megtisztított, kimagozott stb. gyümölcsöt megfőzöm. Nem szükséges szétfőzni, ugyanis minél tovább fő, annál több bomlik el a benne lévő hőérzékeny anyagokból. Elég ha néhányat rottyan. Ezzel már csírátlanítottam, vagyis a romlását előidéző mikroorganizmusokat elpusztítottam. Ha nagyon darabosnak érzem, akkor hagyom egy kicsit kihűlni, egy botmixerrel simára turmixolom, majd megint felforralom. Az üvegeket alaposan kimosom, vagy kifőzöm. A kupakokat forró vízben megmosom, vagy forrásban lévő vízbe mártom – ügyelve eközben az ujjaimra. A kupakokat előzőleg ellenőrzöm, hogy jól záródnak-e. A forró lekvárt egy tiszta merőkanállal az üvegekbe merem, amelyek száját ezután tisztára törlöm, és azonnal lezárom. A dunsztot előre elkészítem, azaz alul-felül pokróc, felül pedig még lehet egy paplan is, és két napig hagyom kihűlni. A kész üvegeket egy-két napig elől hagyom, és figyelgetem, hogy nem kezdenek-e el romlai. Többnyire nem kezdenek, de ha nem zárt jól a kupak – amit nem vettem észre – akkor előfordulhat.
lekvar_3.jpg
A befőtt
Ha befőttet készítek, a gyümölcsöt közvetlenül az üvegbe teszem, majd annyi vizet öntök rá amennyi elfedi. Az üvegeket egy nagy lábosba teszem, majd a lábosba annyi vizet öntök, hogy ne folyjon be az üvegek száján. A kupakokat elmosom, majd lazán az üvegekre helyezem – de nem csavarom még rájuk. Az edényben lévő vizet felforralom, és addig forralom, míg az üvegekben is elkezd gyöngyözni a víz. Ekkor kiveszem a befőtteket, a kupakokat rájuk csavarom, és dunsztba teszem két napra.
Fejjel lefelé?
Gyakran hallható jó tanács, hogy fejjel lefelé állítsuk az üvegeket a dunsztba. Nekem ez a megoldás azért nem tetszik, mert a csavaros tetők belsejében mindig van egy kevés műanyag. Úgy gondolom, hogy magas hőmérsékleten ebből kioldódhat valami, ami biztos, hogy nem ennivaló. És mivel ilyenkor a forró lekvárban ázik a kupak belseje órákig, több oldódhat ki belőle, mintha csak a forró gőz érné.
Ha nem elég édes a gyümölcs
A gyümölcsöknek mindig finomnak és édesnek kell lenniük, mert cukor híjján csak így lesz finom, amit befőzünk.
Ha nem volt elég édes a gyümölcs akkor a lekvárokat utólag lehet édesítem mézzel. A befőtteket soha nem szoktuk utánédesíteni, mindig elég finomak „natur” is. De persze bátran lehet!
A befőttek és a lekvárok hetekig, hónapokig, sőt néha évekig állnak a kamra polcain. A hosszú állás során azonban lassan elbomlik bennük az, amiért ennénk. Minél tovább állnak, annál többet veszítenek a vitálanyag értékükből. Pusztán élvezeti funkciójuk marad - a téli kulináriai egyhangúság enyhítése.

kompot_2.jpg

2013. augusztus 7., szerda

BODZA LEKVÁR

Bodzalekvár almával

  • Másnak így tetszett:
  • Elkészítési idő: 60 perc
  • Elkészítés nehézsége:
  • Árkategória:
  • Recepttárba mentve: 19
  • Elküldve: 6

Hozzávalók:

  • 3-4 kisebb üveghez:
  • 50 dkg bodzabogyó (fekete, jó érett)
  • 50 dkg édes alma
  • 2 db citrom
  • 40 dkg kristálycukor
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • őrölt fahéj
  • 1 csomag dzsemesítő
  • 1 dl víz

Elkészítés:

A bodzaszemeket egy villa segítségével húzzuk le a száráról, majd öntsük fel annyi vízzel, hogy jól ellepje. Ezután a víz tetején úszkáló bodzaszemeket szedjük le, és dobjuk ki a szemétbe.

A megmosott és alaposan lecsepegtetett bodzát tegyük egy edénybe, majd nyomjuk rá a citromok levét, és öntsük rá a vizet. Ezután adjuk hozzá a kristálycukrot, a vaníliás cukrot, ízlés szerint szórjuk meg őrölt fahéjjal, és keverjük össze.

Az almát hámozzuk meg, majd egy nagyobb lyukú reszelőn reszeljük hozzá a bodzás-cukros keverékhez, és keverjük alaposan össze.

Ezután tegyük fel a tűzre, majd néha megkeverve főzzük addig, míg a bodzaszemek összeesnek (én kb. 20 percig főztem).

Amikor a bodza és az alma is teljesen puhára főtt, vegyük le a tűzről, majd állandó keverés mellett szórjuk bele a dzsemesítőt. Ezután jó alaposan keverjük össze, majd töltsük bele az üvegekbe, majd légmentesen zárjuk le. Pár percre állítsuk fejtetőre, majd fordítsuk vissza, és hagyjuk szobahőmérsékleten teljesen kihűlni.

Megjegyzés:

Ízlés szerint le is turmixolhatjuk, és hogy a magok ne kerüljenek bele a dzsembe, szűrőn át is passzírozhatjuk.

Fogyaszthatjuk kenyérre, péksüteményre kenve, vagy éppen süteményekhez is.

A receptet és a fotót Kgizike küldte. Köszönjük!

Hozzávalók:
érett fekete bodza, 
cukor, (befőzőcukor 3:1) 
víz, 
kevéske citromsav

Elkészítés:
Az érett, fekete bodzát vízzel alaposan leöblítjük és leszemezzük. 
1 kg gyümölcshöz 80 dkg cukorból 2 dl vízzel sűrű szirupot főzünk, belekeverjük a gyümölcsöt, erős tűzön addig főzzük, amíg kissé sűrűsödni nem kezd. 
Forrón üvegekbe töltjük, lekötözzük és száraz gőzbe rakjuk. 
VAGY: az elturmixolt (magos) vagy lepaszírozott (mag nélküli) bodzát a befőzőcukorral alaposan elkeverjük, forrásig melegítjük, pár percre -3-5 összeforraljuk. 
Amikor kész: (1 kg-hoz 1 lapos mokkás kanálnyi citromsavval összekeverjük, és rögtön üvegekbe töltjük, kidunsztoljuk.

Tanácsok:
Mivel nagyon "fog" célszerű vékony gumikesztyűt használni, ill. krómozott edényben készíteni, azt nem színezi el. 
Aki nem szereti az apró magokat, le is passzírozhatja. 
Amikor kész, egy kevés citromsavat tegyünk rá, akkor még véletlenül sem lesz tőle hányingerünk, mert a bodza e nélkül -esetleg -hányingert okozhatna. 
Nagyon finom sütitölteléknek is. A szójalisztes linzerbe ez a kedvenc töltelékem - amíg el nem fogy -. 

Igazi gyógylekvár, tele vitaminnal....

Elkészítési idő: 60 perc




Én kb 3kg bodzához adok 2dl vizet,és felteszem főni.Amikor már beindult a főlés, botmixerrel összezúzom,és 25dkg cukrot adok hozzá.Besűrűsödésig főzöm,üvegbe rakom még forrón,és kidunsztolom.Nem kell hozzá sok cukor, mert maga a bodza is édes.Nekem még van egy üveggel tavalyról.Süteménybe is ,és turmixnak isteni finom, nem beszélve arról, hogy csupa vitamin.A szörphöz át szoktam passzírozni és több cukor kell bele,de még így is a legolcsóbb szörp készíthető belőle,mivel kiránduláskor ingyen lehet szedni a bodzát.Ha egy jó helyet talál az ember,fél óra alatt megszedheti a kellő mennyiséget.Szóval kiránduláskor,az utolsó fél óra a bodzaszedésé,mert ha előbb leszedi az ember,csak összetörik,és az értékes leve oda lesz.:)