A következő címkéjű bejegyzések mutatása: PRAKTIKÁK. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: PRAKTIKÁK. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. november 3., vasárnap

Őszi illatosító

Készíts őszi illatosítót természetes alapanyagokból
A képen a következők lehetnek: ital és étel
Elkészítés
Engedjünk egy kis lábosba vizet és tegyük fel forrni. Az általunk szimpatikusnak vélt recept hozzávalóit tegyük a vízbe forrás után, majd pár percig hagyjuk őket együtt rotyogni.
Ezután vegyük kisebbre a hőfokot és lassú tűzön főzzük tovább. Időnként ha kezd elpárologni a víz, akkor azt pótoljuk. Ha már minden hozzávaló illatát érezzük, kioldódtak belőlük az illatanyagok, akkor kis üvegcsékbe öntsük ki őket, és helyezzük el őket a lakás különböző pontjain.
Akárhányszor elmegyünk mellettük, mindig érezni fogjuk a finom illatokat. Akár a radiátorra is tehetünk egy ilyen üvegcsét, mert a hő hatására mindig intenzívebbek lesznek az illatok.
Recept 1.
Fahéj rudak
1 alma cikkekre vágva
1 narancs héja
1 evőkanál egész szegfűszeg
Recept 2.
1 citrom héja
1 narancs héja
2 babérlevél
3 rúd fahéj
2 evőkanál egész szegfűszeg
Recept 3.
Egy pár csepp vanília
Narancshéj
Recept 4.
1 csésze szárított levendula
1 teáskanál ánizs
1 evőkanál szerecsendió
1 evőkanál egész szegfűszeg
1 rúd fahéj
Recept 5.
5 babérlevél
1 evőkanál egész szegfűszeg
2 rúd fahéj
Ha kiöntöttük őket az üvegcsékbe, akkor akár egy-egy úszógyertyát is a tetejére helyezhetünk mindegyiknek. Nagyon szépen mutat, igazán romantikus hangulatot kelt ráadásul az illat áramoltatásában is segít a felszálló meleg levegő miatt.
Érdemes minden helységbe tenni egyet, csak esténként lefekvés előtt ne felejtsük el elfújni őket.

2019. június 3., hétfő

HANGYÁK A KERTBEN

Kártevő űzés a kertben

Hangyák - Levendula, gilisztaűző varádics, madársaláta
Levéltetvek - Sarkantyúka, levendula, koriander, turbolya, borsikafű, fokhagyma, metélőhagyma
Földibolha - Üröm, borsmenta
Legyek - Bazsalikom, gilisztaűző varádics, diófa
Káposztalepke - Kapor, zsálya, rozmaring, menta, üröm
Répalégy - Hagyma, zsálya, zsázsa
Fonálférgek - Büdöske, körömvirág
Egerek, pockok - Fokhagyma, császárkorona, kutyatej, nárcisz
Csigák - Mustár, hagyma, zsálya, izsóp, sarkantyúka
Lisztharmat - Fokhagyma (fák alá, tövek közé)

Fontos, hogy a társított növényeket egy időben ültessük!

Ezzel tudjuk csak megelőzni, hogy a kártevők megvessék a lábukat konyhakertünkben. Ne várjunk 100%-os védettséget, hiszen csak annyi lehet a célunk, hogy a kártevők ne szaporodjanak el mértéktelenül, illetve az általuk okozott kár ne okozzon nekünk gazdasági veszteséget. Végtére is nem gyilkosok, csak kertészek vagyunk!

10 hasznos tipp a bosszantó hangyák ellen!

1. Hangyák átköltöztetése: Az udvaron található hangyasereget áttelepíthetjük másik helyre, ha a nedves földet vagy mulcsot teszünk egy cserépbe és ezt fordítva rátesszük a hangyabolyra. Ha a hangyák beköltöznek az új helyükre, egyszerűen egy lapát segítségével áttesszük a cserepet az új helyre.

2. Hangyabolyt lepermetezni: 300 gramm friss vagy 30 gramm szárított ürömöt tíz liter vízbe tegyünk és hagyjuk erjedni 14 napig. Ezután a levet öntsük a hangyabolyra!

3. Bejáratot elzárni: Repedések és hasadékok, amelyeken keresztül a hangyák bejönnek a házba, le kell zárni agyaggal, szilikonnal vagy ragasztóval. A boltokban is be lehet szerezni ezeket a ragadós csapdákat, amelyek megakadályozzák, hogy a hangyák az ablakon vagy ajtón keresztül bejöjjenek.

4. Hangyák útvonalát elzárni: A hangyákat kitilthatjuk a házból, ha ismerjük az útvonalukat úgy, hogy egy krétával vastag vonalat rajzolunk a bejárati ajtó és az ablak elé. Ez egy leküzdhetetlen akadályt jelent, ugyanis a hangyák nem szeretik krétát, ezzel kizárhatjuk őket a házból. Fontos, hogy egy eső után mindig frissítsük meg a vonalat újra és újra.

5. Fűszernövények elűzik a hangyákat: Tegyünk páfrányt, kakukkfüvet, borókát, turbolyát, citromfüvet, levendula olajat vagy levendula virágot a hangyák vonulási útjába. Ezek megzavarják a hangyák tájékozódását és hosszú időre elhagyják a területet.

6. Háztartási készítmények a hangyák ellen: Tegyünk citromhéjat, ecetet vagy fahéjat a boly bejáratához. Az intenzív szagok elriasztják a hangyákat.

7. Állateledel vonzza a hangyákat: Figyeljünk ezért mindig arra, hogy távolítsunk el minden el nem fogyasztott ételt a kutya vagy macska tálból.

8. Étel mindig szorosan bezárni: Minden élelmiszert száraz, tiszta helyen és szorosan lezárva kell tárolni, hogy a hangyákat ne vonzza. Gumi tömítésű üveg és kerámia edényekben a legjobb élelmiszert távolítani.

9. Cukros biocid: Kockacukorra csepegtessünk rovarölő szert, ami csaliként vonzza a hangyákat. Ezt az élelmet a hangya beviszi a bolyba, ami elpusztítja a többi hangyát is, akár a királynőt is.

10. Csali csapdák hatékonyak: Ezek tulajdonképpen rovarölő szert tartalmaznak, amit a hangyák elfogyasztanak. Ezeket olyan helyre tegyük, pl. szekrény alá, ahol a háziállatok vagy gyerekek nem találják meg csak a hangyák. Ezek a készítmények garantáltan elpusztítják a hangyákat: STIX® Hangyairtó szer és STIX® Hangyairtó csalétek
A képen a következők lehetnek: növény, virág, túra/szabadtéri és természet

2018. november 12., hétfő

REMEK PRAKTIKÁK NAGYANYÁINKTÓL

• Ha a csirkemájat sütés előtt villával megszurkáljuk, nem “köpköd” sütés közben.
• Amikor olcsóbb citromhoz jutok, bevásárolok belőle akár 1-2 kg-t is. A jól megmosott gyümölcs héját lereszelem, és cukorral összekeverve egy műanyag, zárható tetejű edénybe teszem és lefagyasztom.
• Süteményekhez kiváló. A levét kifacsarom, és jégkockakészítőbe téve lefagyasztom. Bármikor elővehetem tea, limonádé ízesítéséhez. De a kézen lévő halszag eltüntetéséhez is nagyon jó.
• Fasírozott készítésekor a masszához tegyünk egy evőkanál étolajat, így nem ragad az edény és az olaj is kevésbé habosodik.
• A sovány húsokat panírozás előtt kenjük meg olajjal, akkor sütés közben nem száradnak ki.
• A fejes saláta nem tárolható sokáig, előfordulhat, hogy kissé megfonnyad.
• Ilyenkor nyers burgonya szeletekkel együtt tegyük hideg vízbe néhány percre.
• Fűszereket nem csak a húsokra tehetünk grillezéskor.
• Ha faszénparázsra babérlevelet, rozmaringot vagy más illatos fűszereket szórunk, a húsok átveszik az aromás illatokat.
• A füstölt kolbászról úgy tudod a legkönnyebben eltávolítani a héját, ha előtte hideg vizet engedsz rá. Ezután pikk-pakk lejön a bőre.
• Ha túl világos, sápadt a tojás sárgája, piskótához, rántottához, nokedlihez, stb. teszek bele egy kis kurkumát. Nagyon szép színe lesz tőle.
• A bablevest rántás helyett úgy sűrítem, hogy a benne főtt zöldséget összeturmixolom. Így mindenki megeszi, finom és egészséges is!
• A szárított zeller- és petrezselyemlevelet mozsárban összetöröm, és amikor már majdnem kész a leves (gulyás, bab, stb.), csak akkor teszem bele. Finom az íze és az illata.
• A túrógombócot érdemes fagylaltos kanállal szaggatni a forró vízbe. Gyors és nem maszatolós.
• Ha a másnapos kenyeret párpercre nedves konyharuhába csavarod, majd előmelegített sütőbe teszed 5-10 percre, olyan lesz, mintha friss lenne.
• Kovászos uborka készítésekor a kaprot és a kenyeret egy sűrű szövésű anyagban helyezem az üvegbe, így nem lesz zavaros a lé és egyben kiemelhető.
• Muffin sütéskor is hasznos egy fagylaltos kanál. Meleg vízbe mártva szépen, egyenletesen osztható el a tészta a kapszlikba, amiben sütjük.
• A kávézacc a hűtőben is jó szolgálatot tesz: eltünteti kellemetlen szagokat.
• A mikróban újramelegíteni kívánt rántott húst húzzuk el folyó csapvíz alatt: nem lesz cipőtalp, ha megmelegítjük.
• Ugyanez igaz bármilyen ételre, amit mikróban melegítünk, víz vagy tej rácsöpögtetésével nem szárad ki.
• Mikróban melegített folyadékban nem mindig egyenletesen oszlik el a hő, ezért miután kivettük, keverjük fel.
• Mikrohullámú sütőben is fellehet olvasztani a csokit, ha vízfürdőbe rakjuk (pl. mikrózható tálba félig vizet teszünk, abba pedig beleteszünk egy magas falú mikrózható üveget, amibe beleaprítottuk a csokoládét).
• Garantáltan nem ríkat meg a vöröshagyma, ha megmossuk hideg vízben és a kést is bevizezzük, mielőtt vágni kezdjük.
• A felezett hagymát, amit épp nem vágunk, friss felével lefelé fordítsuk a vágódeszkára, így kevesebb illóolaj kerül a levegőbe.
• Ha megégettük az ujjunkat, és nincs kéznél semmi hideg – mártsuk sóba az égett részt: nem fog felhólyagosodni.
• Megmaradt a tojásfehérje, mert csak a sárgája kellett. Tegyük be a hűtőbe a fehérjét, és másnapig használjuk fel: rántottához, omlettekhez, panírozáshoz lazítónak kiváló, ill. habcsókot is készíthetünk belőle, díszíthetünk habjával süteményeket is.
• Befőttesüveget úgy is kifertőtleníthetünk, hogy félig megtöltjük vízzel, és a fedele nélkül néhány percre a mikróba, a legmagasabb fokozatra betesszük.
• Magunk is készíthetünk házi ételízesítőt:
• Vegyünk a piacon friss leveszöldségből több csomaggal, majd daráljuk le.
• Tegyük kifertőtlenített csavaros üvegekbe, adjunk hozzá sót, ez tartósítani fogja.
• Felhasználáskor figyeljünk a benne lévő plusz sómennyiségre!
• Általában minden gyümölcs hűthető kivéve a déligyümölcsöket.
• Banánt egyáltalán ne tegyünk a hűtőbe, mert nagyon hamar megfonnyad.
• Ne tároljuk a kenyeret a hűtőszekrényben! Lehet, hogy azt hisszük, sokáig eláll, viszont a tésztája gyorsabban öregszik, szívósodik.
• Ne öntsük ki a befőttek vagy konzervek levét! Salátákba, süteményekbe tökéletes ízadó komponensek lehetnek.
• Ha a palacsintatésztát szénsavas ásványvízzel vagy szódavízzel készítjük cukor és tej nélkül, sokkal könnyebb állagú lesz, nem ragad le, és nem utolsósorban olcsóbb az előállítása is. Kétszer annyi szénsavas ásványvízzel vagy szódavízzel még könnyebb és vékonyabb tésztát kapunk, sokkal több palacsinta süthető belőle.
• A főtt tészta nem áll össze, ha kiszedés előtt egy pohár hideg vizet öntünk a főző léhez.
• A rántott hús sokkal finomabb, ha a panírozásnál a tojásba egy kis sört is öntünk.
• Ha mézet kell kimérned kanállal, előbb olajozd be a kanalat. Garantáltan lecsusszan róla a méz!
• A citrom héját nem dobom ki, mélyhűtőbe teszem, fagyottan könnyen reszelhető.
• A hússzeletek közé folpackot teszek, így fagyasztom le, mert ezzel a módszerrel nem fagy össze. Annyi szeletet veszek ki belőle, amennyire szükség van.
• Tésztát, levest, meggyet, stb. úgy fagyasztok le, hogy egy 1 literes tejes doboz tetejét levágom, zacskóval kibélelem, ebbe teszem a fagyasztani valót, ha megfagyott, kiveszem a dobozból, így kis téglákat kapok, melyek jól pakolhatók a fagyasztóban.
• A hangyák nem szeretik az uborkát, tegyetek uborka héjat oda, ahonnan el akarjátok űzni őket!!!
• Áttetsző jégkockát akarsz, akkor előzőleg forrald fel a vizet.
• Tükör gyönyörű lesz, ha White Spirittel tisztítod (festék hígító)
• Rágógumi a ruhában ? Tedd egy órára a mélyhűtődbe.
• A fehérnemű nem elég fehér ? Áztasd 10 percig egy szelet citrommal a meleg vízben! – ÉS ADJ HOZZÁ SZÓDABIKARBÓNÁT!!!
• Hajad nem elég fényes? Tegyél egy kávéskanál ecetet a hajadra és úgy mosd meg, VAGY INKÁBB AZ ÖBLÍTŐBE!!!
• Azért, hogy a citrom kiadja az összes levét, áztasd egy órát meleg vízben és csak utána csavard.
• Azért, hogy ne legyen a káposzta főzéstől kellemetlen szag, tegyél egy szelet kenyeret a káposzta tetejére, (egy kis szövetzacskóban, hogy a morzsák ne kerüljenek a káposzta közé).
• A hagymától könnyezik a szemed, rágcsálj egy rágógumit.
• Azért, hogy a krumpli előbb főjön meg, hámozd meg, de csak az egyik oldalát.
• Tintafolt a ruhán? Tegyél jó vastagon fogkrémet a foltra, hagyd megszáradni, és csak utána mosd ki.
• Távol tartani egeret és patkányt, hintsd meg fekete borsporral a területet, ahol tanyáznak. Elmennek másfelé.
• A kávézacc felhasználása :háztartásban is fel tudjuk használni: tegyél egy kis tálba kávézaccot, majd ezt tedd a hűtőbe és nyoma sem lesz a kellemetlen szagoknak.
Tisch Ferenc

2018. szeptember 26., szerda

Boudoir: Rozett, avagy hogyan készül a csavart rózsa

Boudoir: Rozett, avagy hogyan készül a csavart rózsa: Előre elnézést kérek a képek minősége miatt, de egyedül csináltam, így egyik kezemben a csavarni valóval, másikban a fényképezővel nem mindi...

2018. június 26., kedd

SZÚNYOGRIASZTÓ MARIANNTÓL

Tavalyi V. Tündértánc Táborunkban úgy néztünk ki, mint egy rubeolás bagázs, tetemes összeget feltettünk különféle szúnyogriasztókba, de a kannibál szúnyogok három réteg ruhán keresztül is csíptek. ( Viki mesél róla)
Most mindenki felszerelkezve érkezett a régi táborozók közül.
Anett barátnőm egy házi készítésű szúnyogriasztót kutyult otthon, internetes recept alapján. Tényleg hatékonynak minősült, ugyanis néhányan összedobtuk a rávalót és 3 család részére készült el a védekezőanyag. Magunkra fújva elkerülnek a szúnyogok, légfrissítőként a lakást is elkerülik.


Hozzávalók:

1 rész alkohol (gyógyszertári alkohol vagy vodka)
5 rész desztiláltvíz
6 féle illóolajból fajtánként 30 csepp.
Mindezt összekutyuljuk és használat előtt alaposan felrázzuk.

(Mi 1,5 dl vodkát, 7,5 dl vizet, és 1/3 üveg illóolajat használtunk el fajtánként és a geránium olaj mennyiségét megdupláztuk. Nagyon száraz bőrűek tehetnek bele bármilyen finomítatlan olajat egy-két evőkanálnyit.)

Illóolajok:
Geránium - a legfontosabb, mert élősködők elleni olaj
Levendula - rovarcsípésre és ellen
Borsmenta - rovarcsípésre és ellen
Citrom - rovarűző, és riasztó
Eukaliptusz -rovarűző
Kubeba - rovarriasztó

Mindezek mellett idegrendszer-nyugtatók és sokkal kellemesebb elviselni ezt az illatkombinációt, mint a gyári szúnyogriasztókét. Bátran fújhatjuk magunkra, csak szembe ne menjen.

2017. július 9., vasárnap

Czudar Világ: Jó tanács, ha tetőzni kell

Czudar Világ: Jó tanács, ha tetőzni kell: Az öcsém építkezni fog. Mivel a környéken nem nagyon lehet üres építési telket venni, így olyat vett, amin már van ház. Persze el kell bonta...

2016. június 28., kedd

NÉPI HAGYOMÁNYOK praktikák

Jó tanácsok!!!



http://eletszepitok.hu/novenytarsitas-a-vegyszermentes-kerteszkedes-alapja/#.V3NvVNSLRhc


Ha bő termést szeretnénk kiskertünkben elérni, érdemes megfogadni az alábbi jó tanácsokat:

Rossz szomszédok
- borsó - fokhagyma, vöröshagyma, petrezselyem
- burgonya - cukkini, uborka, vöröshagyma, kukorica
- cékla - spárga, paradicsom
- cukkini - zöldbab, burgonya, kukorica
- édeskömény - káposzta, zöldbab, paradicsom
- fejes saláta - petrezselyem
- káposzta - vöröshagyma, retek
- kukorica - burgonya
- paradicsom - cékla, uborka, édeskömény
- petrezselyem - zeller, fejes saláta, borsó
- póré - cékla, káposzta
- retek - káposzta
- spárga - cékla
- tök - káposzta, édeskömény
- uborka - burgonya, paradicsom
- vöröshagyma - káposzta, zöldbab, borsó, burgonya
- zöldbab - cékla, édeskömény, vöröshagyma


Jó szomszédok
- borsó - spárga, káposzta, sárgarépa, zeller, uborka, zöldbab, fejes saláta, kukorica, burgonya, retek
- burgonya - lóbab, zöldbab, káposzta, zeller, borsó, paradicsom
- cékla - káposzta, zeller, zöldbab, fejes saláta, vöröshagyma
- cukkini - zöldbab, burgonya, kukorica
- édeskömény - zeller, póré
- fejes saláta - cékla, lóbab, káposzta, sárgarépa, uborka, zöldbab, póré, vöröshagyma, borsó, retek
- káposzta - cékla, zeller, uborka, zöldbab, fejes saláta, pasztinák, borsó, burgonya, paradicsom
- kukorica - cukkini, uborka, zöldbab, tök, borsó
- lóbab - fejes saláta, pasztinák, burgonya
- paradicsom - spárga, káposzta, zeller, zöldbab, póré, vöröshagyma, petrezselyem, burgonya, retek
- paraj (spenót) - a legtöbb zöldség
- pasztinák - lóbab, káposzta, sárgarépa, vöröshagyma
- petrezselyem - spárga, paradicsom
- póré - spárga, sárgarépa, zeller, édeskömény, fejes saláta, vöröshagyma, paradicsom
- retek - lóbab, zöldbab, sárgarépa, uborka, fejes saláta, petrezselyem, borsó, paraj, paradicsom
- sárgarépa - zöldbab, póré, fejes saláta, vöröshagyma, pasztinák, borsó, retek
- spárga - póré, petrezselyem, borsó, paradicsom
- tök - zöldbab, burgonya, kukorica
- uborka - káposzta, zeller, zöldbab, fejes saláta, borsó, kukorica
- vöröshagyma - cékla, sárgarépa, póré, fejes saláta, pasztinák, paradicsom
- zeller - cékla, káposzta, uborka, édeskömény, zöldbab, póré, borsó, burgonya, paradicsom
- zöldbab - káposzta, sárgarépa, zeller, cukkini, uborka, póré, fejes saláta, tök, borsó, burgonya, retek, csemegekukorica, paradicsom


-A büdöske (Tagetes) vonzza a lebegőlegyeket, amelyek a tetveket pusztítják. Ezzel kitűnő segítség a tetűinvázió visszaszorításában. A káposzta közé is ültethetünk egy-két sor büdöskét, ezzel be tudjuk csapni a káposztalepkét, a virágra fog szállni, nem a káposztalevélre.
-Jó eredményeket értek el a büdöske burgonya közé ültetésével is a fonálférget távol tartotta a burgonyától.
-Levéltetvek ellen ültessünk körömvirágot (Calendula), büdöskét, mákot (Papaver),sarkantyúkát (Tropaeolum), vagy háromszínű szulákot (Convolvulus tricolor).
-A büdöske, vagy a körömvirág paradicsom vagy rózsa közé ültetve vonzza a lebegőlegyeket. Ennek a rovarnak a lárvái levéltetvek ezreit falják fel. Tojásrakás előtt a nősténynek fehérjére van szüksége, amit az előbb említett növények pollenjéből nyer. Ezután tojásait egyenként, a tetűkolóniák közepére rakja le úgy, hogy a lárvák kikelésük után azonnal táplálékhoz jussanak.


Kártevőriasztó növény társítások
- a bazsalikom mellett az uborka hosszú ideig egészséges marad, bőven terem és nem lepi meg korán a lisztharmat.
- A körömvirágot ültessük a fonálférgektől veszélyeztetett szamóca közé. Kitűnő szolgálatot tesz a paradicsom között is.
- A vöröshagyma, fokhagyma, metélőhagyma (snidling) a szürkepenésztől védi a környezetét. Ültessük a szamóca köré.
- A fehér üröm elriasztja a gilisztákat, ezért komposzt mellé ne ültessük, viszont a ribiszkeféléknek, sőt különösen a fekete ribizlinek nagyon jó szomszédja lehet, mert ez nyújtja az eddig egyetlen ismert biológiai védekezést a ribiszkerozsda ellen.
- A levendula hasznos a rózsák alatt, mivel távol tartja a levéltetveket.
- A zsálya, izsóp és a kakukkfű elriasztják a káposztalepkét.
- A büdöske és a körömvirág gyökere is fonálféreg- riasztó. A rózsák és az évelők közé vessük.
- A pasztinák a csigákat riasztja el.
- A moly-tetves cserepes növényt tegyük hűvösebb helyre egy pár napig (de ne legyen 16 Chűvösebb).
- A csigák nem szeretik a fokhagyma illatát sem, szamócák között hatásos. A csigáknak sörcsapdát is állíthatunk egy edénybe sört öntünk, de hogy a kisebb bogarak ki tudjanak jönni, egy dörzspapírral bevont botot tegyünk az edénybe, ám ezen az érdes felületen a csigák nem tudnak kimászni.
- A levéltetveket oltalmazó hangyák feljutását a fára úgy akadályozhatjuk meg, ha a fa alját bekenjük fokhagymával.
- A fülbemászók nagy levéltetű-pusztítók. A faforgáccsal lazán megtöltött, szájával lefelé fordított virágcserépben készítsünk számukra búvóhelyet. A cserép száját hálóval kössük le, majd több ilyen fészket függesszünk fel a gyümölcsfára. Az így elhelyezett cserepekben a forgács nem ázik át, nappal rejtőzködnek benne, éjjel levéltetveket esznek.




2016. február 25., csütörtök

Tavaszi nasgytakarítás

Mielőtt neki látsz a takarításnak, olvasd el alábbi cikkünket, és gyűjtsd össze a számodra hasznos tippeket, majd vond be az egész családot, hogy gyorsabban kész legyetek. ;)

Készíts egy házi tisztítószert, amit szinte mindenre használhatsz!

Először is szükséged lesz egy általános, szinte minden felületen alkalmazható tisztítószerre! Különösen hasznos lesz a konyhapult és-szekrény, a gáztűzhely, a hűtőszekrény és a konyhai gépek letakarítására. Keverj össze 4 evőkanál szódabikarbónát és körülbelül 1 liter meleg vizet, tedd egy szórófejes üvegbe, és használd egy szivaccsal vagy mikroszálas törlőkendővel, hogy szépen letakaríthasd az eszközeidet és bútoraidat.
A zsíros felületeket meleg víz és mosogatószer kombinációjával kezeld! Ezt is elő tudod készíteni egy spriccelős flakonban. A kezelés után öblítsd át tiszta vízzel a felületeket, majd töröld szárazra, hogy ne foltosan száradjon meg.

Ne hagyd ki az elhanyagolt részeket!

A tavaszi nagytakarítás alkalmával célszerű azokat a helyeket is kitakarítani, amiket egyébként elhanyagolunk:
  • gáztűzhely és hűtőszekrény valamint a mosógép mögött
  • az ágy és a kanapé alatt
  • a szekrények alatt és mögött, ha elmozdíthatók
  • csillárok és lámpák
  • ajtók és ajtófélfák
  • ablakok és ablakkeretek
  • csempe és járólap
  • kicsi sarkok és rések a bútorok között
  • a magas szekrények teteje
  • a plafon és a fal – ha pókhálós
  • a kapcsolók és konnektorok
  • a különböző vezetékek és csövek, radiátorok
  • a hűtőszekrény és a fagyasztó

Ne felejtsd el, hogy vízkőoldásra a legjobb az ecet!

A 20%-os ecetnél valószínűleg nem fogsz találni jobb vízkőoldót, de természetesen a vízkőoldásnak is megvannak a maga praktikái. Íme, egy apró trükk: Így szabadulj meg a vízkőtől szinte örökre

Szagtalaníts!

Szagtalanítsd a kanapékat, a matracokat és a kutya vagy a macska fekhelyét szódabikarbónával. Szórd le a felületeket vékonyan ezzel a mindenható anyaggal, hagyd, hadd fejtse ki jótékony hatását, majd egyszerűen porszívózd fel. A nem kívánt szagoktól így elbúcsúzhatsz egy időre! Ha már a szagtalanításnál tartunk, valószínűleg a vágódeszkáidra is ráfér egy nagykezelés. Szórd le ugyanúgy szódabikarbónával vagy sóval, majd dörzsöld át citrommal! Várj egy kicsit, és öblítsd le először forró, majd hideg vízzel. Csodákat művel!

Szortírozz!

Ezt a lépést lehet, hogy jobb a nagytakarítás előtti napon elvégezni, vagy akár egy héttel előtte. A lényeg, hogy mindent dobj ki, ami lejárt vagy üres. Nézz szét a fürdőszobában és a konyhában is, ne hagyd ki a gyógyszeres szekrényt vagy dobozt se! Ha még egy kis extra időt rá tudsz áldozni a válogatásra, akkor a ruhás szekrényedet se hagyd ki, ott is lehetnek olyan darabok, amiket már évek óta nem hordtál, és valószínűleg nem is fogsz. A nagyon meleg téli holmikat úgyis el kell rakni, a tavasziakat pedig elővarázsolni. Kösd össze ezt a feladatot egy kis szortírozással.

Mosd le a kerti bútorokat is!

Elővennéd a kerti bútorokat is lassan? Tégy egy kis mosogatószert meleg vízbe, és mosd le őket ezzel, majd öblítsd le, és készen is vannak a szezonra!

Takarítsd ki a mikrót is!

Melegíts egy tál citromos vizet a mikrohullámú sütőben addig, amíg párás lesz a mikró belseje. Ezzel fellazíthatod a szennyeződéseket, és egyszerűen csak le kell törölni, nem lesz szükség súrolásra.

Ha már nemcsak vízköves a csap

Ha úgy látod, hogy mindenféle szennyeződések rátapadtak a csapra, tégy egy régi használt fogkeférefogkrémet, és súrold le azzal a nem kívánt ragacsot. Ha esetleg nagyobb felületről van szó, egy vizes szivacsot is bevethetsz.
További tippekre lenne szükséged? Olvasd el (újra) a legkedveltebb háztartási tippeket felsorakoztató cikkeinket:

Csak óvatosan!

háztartási balesetek gyakoribbak, mint gondolnád, így figyelmedbe ajánljuk ingyenes balesetbiztosításunkat. A PROAKTIVdirekt klubtagoknak jár az INGYENES AIG baleset-biztosítás,regisztrálj és kérd tőlünk.
Írta: kábé

2016. január 25., hétfő

GYÓGYÍTÁS NAGYANYÁINK IDEJÉBŐL


dcd186fa912bbfcfffda2aa4e2e715248780c3bd

http://diabetika.info/egy-lista-minden-betegsegrol-mivel-gyogyitottak-magukat-nagyanyaink-a-konyhabol/

Nagyanyáink bölcsességei a konyhából!!!
A bélflóra visszaállítása: Káposzta
Agyműködés: Banán
Agyvérzés: Páfrány fenyő
Alacsony és magas vérnyomásra: Spenót (csak nyersen)
Alacsony vércukor: Alma, Csicsóka,
Alacsony vérnyomás: Vízitorma, Gránátalma, Meggy
Alhasi fájdalom: 5 Birsalma
Alkohol okozta májbetegség: Káposzta
Alkoholizmus: Cékla répa
Allergia, bőrpanasz: Sütőtök, Lucerna, Petrezselyem, Zeller
Álmatlanság ellen: Passiflóra, Datolya
Anyagcserezavar: Datolya
Egészség javító: Ribizli
Tisztító: Kékparadicsom
Vízhajtó: Csalán
Alvászavarok: Saláta
Anémia Lucerna
Antibiotikum hatása: Karalábé
Antioxidáns: Mandula, Meggy Paprika Passiflóra
Aranyér: Gránátalma Vizitorma
Aranyeres vérzésre: Fehér répa
Arcpakolás: sárgabarack
Arterioszklerózis: Fokhagyma, Napraforgó mag, Narancs, Őszibarack
Arthritisz: Avokádó
Asztma, allergia, tüsszögés: Vízitorma
Asztma: Gesztenye
Öregségi betegség, Ribizli
Baktérium és vírusölő: Fokhagyma Narancs
Bármely nyitott seb és üszkösödés: Lucerna
Bélférgek: Gránátalma
Bélgyulladás: Birsalma Csipkebogyó, Körte, Sárgadinnye
Bélhurut, belső vérzések: Vadgesztenye
Belső elválasztású mirigyek: Vízitorma
Belső vérzések: Szilva
Bőr, haj és köröm: Mustár, Paszternák
Bőrápoló szer: Avokádó, Cseresznye
Bőrbetegségek, bőrkiütések: 3 Áfonya
Bőrgyulladás: Citrancs Popó
Bőrkiütés, bőrbetegségek: Sárgadinnye, Páfrány fenyő, Sárgarépa, Uborka, Káposzta,
Bőrproblémákra, Bőrzúzódás: Földieper
Bronchitis: Káposzta
Bronchitis, tüdő görcsös összehúzódása: Lenmag
Candida kiirtására: Ribizli
Cisztiszek, kóros daganatok: Citrom
Cukorbaj: Csicsóka, Kelbimbó, Spenót, Zöldbab, Páfrány fenyő, Diófa, Diófa, Görögdinnye mag, Főzőtök, Mogyoró, Lenmag
Csillapítja az idegrendszert: Káposzta
Csont és fogak: Lucerna, Kelkáposzta, Mandarin, Mandula, Paszternák, Szeder
Csonttörés és csontritkulás: Főzőtök
Csontzavarok: Datolya
Csökkenő látásra: Passiflóra
Csökkenti a koleszterint: Avokádó, Citrancs Kivi Narancs
Csökkenti a rák kockázatot: Paradicsom
Csökkenti a szabad radikálisokat Páfrány fenyő
Csökkenti a vérnyomást: Bor
Csökkenti a vérrög-képződést: Mandarin
Csökkenti az izomveszteséget: Kivi
Dagadt végtagok: Spenót
Degenerativ betegségekre, Páfrány fenyő
Depresszióra, Páfrány fenyő
Égési sebekre: Eper
Égésre: Vöröshagyma
Egyéb betegségekre: Csalán
Egyéb bőr-probléma: Spárga
Ekcéma: Lenmag
Eldugult légutak: Retek
Elhízás ellen: Földieper
Elősegíti a vérkötődést: Popó
Elősegíti a zsiradék lebontását, soványít: Citrancs
Elősegíti az emésztést: Füge
Elősegíti az emésztést: Paradicsom
Emésztés, emésztési zavarok: Ananász, Főzőtök, Birsalma, Saláta, Mandula, Görögdinnye, Fokhagyma, Körte, Szilva,
Emésztést elősegítő, emésztést serkentő: Meggy, Retek, Simahéjú őszibarack, Spenót, Torma, Zöld borsó, Póréhagyma
Emésztő rendszerre, epe és máj, tisztítja a beleket: Vízitorma
Emlékezet kiesés: Páfrány fenyő
Epe és májzavar: Csipkerózsa
Epekő elhajtása: Krumpli
Epekő és epegyulladás: Retek
Epilepsziára: Csirázott lucernamag
Erős menstruáció esetén: Sárgadinnye, Birsalma, Ananász
Erősítő hatású: Cékla répa
Erőteljes ellentest serkentő:Ananász
Érrendszeri betegségek: Sárgabarack
Érrendszeri betegségek: Vízitorma
Étvágycsökkentő: Zeller
Étvágygerjesztő: Kelbimbó, Lucerna
Étvágytalanság, gyenge felszívódás: Csirázott búza, árpa, vagy rozs
Fájdalmas vizelés esetén: Fehér répa
Fájdalmas vizelés, kőképzés megelőzése: Vízitorma
Fájdalom enyhítő: Ananász
Fájdalomcsillapító: Csalán Paprika
Fázásos megbetegedés: Mandarin
Fejfájás és szorongás: Saláta
Felgyorsítja az anyagcserét: Paprika
Feloldja a mérgeket: Káposzta
Felújítja a májat: Paradicsom
Féregűző hatása: Diófa
Féregűző: Fokhagyma
Fizikai gyengeség: Diófa
Fogak és fogíny: Petrezselyem
Fogápoló, szépítő: Földieper
Folyadék szorulásra: Őszibarack
Fülfájás, Páfrány fenyő
Gátolja a gyulladás kifejlődését, Mazsola
Gátolja az allergia kifejlődését, Mazsola
Gluten érzékenység: Zöld borsó
Gyenge idegzet és szabálytalan pulzus: Simahéjú őszibarack
Gyenge idegzetre: Napraforgó mag
Gyenge tüdőnél, köhögésnél, meghűlésnél: Mandula
Gyengülő hallásra: Páfrány fenyő
Gyengülő látás: Sárgabarack
Gyengülő látásra: Páfrány fenyő
Gyógyítja a bőrt: Paradicsom
Gyógyítja a nyálkahártyákat: Mandarin
Gyógypálinka: Eper
Hőség ellen: Zeller
Önpusztító betegségekre: Paradicsom
Gyomor operáció után: Ananász:
Gyomorégés: Citrom, Édeskömény Füge
Gyomorfájásra baktériumölő: Citrom
Gyomorfekély és bélgyulladás: Krumpli
Gyomorfekély és bélgyulladás: Popó
Gyomorfekély: Banán, Lenmag, Sárgadinnye
Gyomorhurut: Körte
Gyomorrontás, krónikus hasmenés, tífusz: Kék szeder
Gyomorvérzés: Páfrány fenyő
Gyulladás ellen: ananász
Gyulladások: Sütőtök
Gyulladásos betegségek: Zöld borsó, Kelkáposzta, lenmag
Gyulladásra, gennyes-, felfekvéses-, diabetikus- és egyéb sebre. Krumpli, Paradicsom
Gyűrűs férgek elhajtására: Eper, Vöröshagyma
Ha méreg van a vérben: Zöldbab
Haj, bőr, köröm: Sárgabarack
Hajnövesztő: Lucerna
Hajszínező, hajöblítő: Diófa
Hashajtó: Alma
Hasmenés ellen: (Nyersen) Gesztenye
Hasmenés esetén: Petrezselyem, Birsalma, Gránátalma , Mandarin, Popó
Hasüregi fájdalomra: Páfrány fenyő
Látás- és optikai idegekre: Petrezselyem
Mirigyek munkájára: Mustár
Rákelleni küzdelemben: Fehér répa
Herpesz, vírusos: Szőlő,
Heveny emésztési zavarok: Csirázott lucernamag
Hiperaktivitás csökkentése: Spenót, Főzőtök
Hisztérikus rohamok: Édeskömény
Hólyaghurut: Passiflóra
Hormon elégtelenség: Citrancs, Citrom, Cseresznye, Meggy, Kék szeder, Mandarin, Narancs, Szőlő,
Hörghurut: Csipkerózsa, Gesztenye
Hörgők és tüdő-tisztító: Zeller
Hőség ellen: Főzőtök
Húgy utak tisztítója: Kék szeder
Húgyhólyag és vesegyulladás: Krumpli
Húgyhólyag-gyulladásra: Csipkerózsa
Ideg és izomerősítő: Mustár
Idegesség, álmatlanság: Diófa
Idegnyugtató, hiperaktivitás ellen: Füge, Saláta, Spenót
Idegzavar Páfrány fenyő
Ideggyengeség: Zöldbab
Immunrendszer: Csipkerózsa, Narancs, Paradicsom, Vízitorma
Ingerlékenység: Popó
Izom és csontozat fejlődése: Saláta
Izomgörcs, izomfájás: Citrom
Izomgyengeség: Páfrány fenyő
Izomláz, izomfájás: Lenmag
Izommunka: Csicsóka
Izomsorvadás Páfrány fenyő
Ízületi gyulladás és egyéb önpusztító betegségek. Gyermekláncfű
Ízületi gyulladás és köszvény: Görögdinnye
Ízületi gyulladás: Alma
Ízületi gyulladás: Lenmag
Ízületi gyulladás: Sárgarépa
Jó a csontoknak és az izmoknak: Kékparadicsom
Kábítószer fogyasztóknak: Cékla répa
Kalcium a gyerekeknek, csonttörésre, csontritkulásra: Fehér répa
Kapilláris erecskék: Narancs
Kapilláris erek: Citrancs
Kapilláris vérerek: 3 Áfonya
Kellemetlen lehelet: Gránátalma
Kinyitja a légutakat: Karalábé
Kitisztítja a sebeket: Paradicsom
Kitűnő nyári ital:
Kitűnő soványító szer: Mogyoró
Koleszterin csökkentő: : Citrom
Koleszterin csökkentő: Szilva
Koleszterin csökkentő: Szőlő,
Koleszterin-csökkentő: Fokhagyma, Káposzta
Koleszterin-csökkentő: Mandarin
Koleszterincsökkentő: Paprika, Fokhagyma
Koronaér megbetegedés: Lucerna
Köhögés, szamárköhögés: Datolya
Köhögés, tüdő bántalom: Saláta
Köhögésre: Körte
Könnyíti a gyerekszülést: Málna
Köszvény: Cseresznye, Eper, Kék szeder, Krumpli, Lucerna, Meggy, Tökmag, Zöldbab
Kövek és homok ellen: Lenmag
Krónikus fáradság: Főzőtök, Fehér répa, Csicsóka, Spenót, Szőlő,
Krónikus székrekedés: Spenót
Látás javítása: Mustár, Sárgarépa
Látószervi megbetegedések: Áfonya
Láz esetén: 2 Ananász, Görögdinnye, Áfonya
Lázcsillapító: Krumpli, Bodza bogyó
Légzőszervi panaszok: Meggy
Leterhelt máj: Szilva
Magas koleszterin: Napraforgó mag, Diófa, Alma
Magas lázzal járó betegségek esetén: Egres
Magas vérnyomás: Páfrány fenyő, Citrancs, Csipkerózsa bogyó, Narancs, Mogyoró
Máj- és emésztőszervi leterhelés esetében: Csipkerózsa bogyó
Máj és hasnyálmirigy: Mandula
Máj működés serkentése: Sütőtök
Máj tisztítás Sárgarépa
Májbetegség: Egres, Ribizli
Májtisztító: Alma, Cékla répa, Gyermekláncfű, Popó, Sárgabarack, Mazsola, Bor
Megbomlott hormonháztartás: Csírázott bab
Megfázás esetén: Ribizli
Megfázásra: Mustár
Meghűlés, lázcsillapító: Citrancs
Meghűléses betegségek, nyálkahártya lerakodás: Torma, Meggy, Vöröshagyma, Gyermekláncfű, Csipkerózsa, Füge
Menstruációs zavarok esetén: Cékla répa
Méregeltávolítás: Torma
Méregteleníti a szervezetet: Paradicsom
Méregtelenítő: Csirázott búza, Árpa, vagy Rozs, Krumpli
Migrén: Páfrány fenyő
Mirigyek működési elégtelensége: Csírázott bab,
Mozgásszervi idegrendszer: Ribizli
Nagyobb bélféreg kiűzése: Vöröshagyma
Nehezen gyógyuló sebek gyógyítására: Karalábé, Petrezselyem
Növekedést elősegítő: Kelbimbó
Növeli a HDL koleszterint: Bor
Nyálka eltávolítás: Citrancs
Nyálkahártya: Sárgadinnye
Nyálkalerakódás, izzadás Napraforgó mag
Nyelőcső sérv: Banán
Nyelőcső sérv: Édeskömény
Nyugtalan bél- és hasmenésre: Csipkerózsa
Orsógiliszta és galandféreg ellen: Tökmag
Ödéma, folyadék megrekedés: Édeskömény
Ödéma: Eper
Ödéma: Meggy
Önpusztító betegségből eredő gyulladások: Sárgadinnye, Csirázott búza, árpa, vagy rozs
Öreg kor késleltetése: Páfrány fenyő
Öregségi reszketés: Simahéjú őszibarack
Összehúzó, erősítő, gyomor és bélgörcs-oldó. Vadgesztenye
Parkinson kór Páfrány fenyő
Pattanások ellen: Cseresznye
Pattanások, ekcéma: Diófa
Pattanásos bőr: Spárga
Petefészek és húgyhólyag gyulladás: Sütőtök
Pikkelysömör, ekcéma: Zeller
Pikkelysömör, sömör, ótvar: Diófa
Prosztata- húgyhólyag- gyulladás, vízhajtó: Csirázott lucernamag, Tökmag, Lenmag, Napraforgó mag, Sütőtök, Füge
Rák esetén Páfrány fenyő, Lenmag, Sárgabarack, Sárgarépa, Vízitorma, Csirázott búza, árpa, vagy rozs, Cékla répa, Kelkáposzta, Káposzta, Szeder,
Rák, immun rendszer: Simahéjú őszibarack
Rákmegelőző, rákgyógyító: Kékparadicsom, Paprika
Reuma és atherosclerosis: Citrancs
Reuma fájdalmakra: Póréhagyma
Reuma: Citrom
Reuma: 5 Birsalma
Reuma: Cseresznye
Reuma: Körte
Reumás bántalmak ellen: Bodza bogyó,
Reumatikus fájdalmak, köszvény: Spárga, Meggy
Ritkítja a vért: Saláta, Mandarin
Rovar csípés: Uborka, Krumpli, Lenmag
Sav-lúg egyensúly: Simahéjú őszibarack
Segít a betegségből felépülni: Görögdinnye
Serkenti a vérképzést: Mustár, Fehér répa
Serkenti a vérkötődést: Páfrány fenyő
Serkenti az agyműködést: Lenmag
Serkenti az alkohol felszívódását: Páfrány fenyő
Serkenti az emésztést: Alma, Mustár
Serkenti az immunrendszer működését: Kelkáposzta, Szeder
Sérült, vörös bőr: Uborka
Soványság, táplálkozási rendellenesség: Avokadó
Sugárzás és vegyi szennyezés tisztítására: Őszibarack
Sűrűvérűség ellen: Zeller
Szabályozza a koleszterin szintet: Mandula
Szabályozza a szív munkáját: Mandula
Szabályozza a szív működését: Kékparadicsom
Szabályozza a vércukrot: Káposzta
Szabálytalan szívverés, szívszélhűdés: Lenmag
Szájbetegségek, laza fogak: Meggy
Szamárköhögés: Gesztenye
Szamárköhögés: Retek , szegfűszeg
Száraz bőrre: Őszibarack
Szédülés: Páfrány fenyő
Székrekedés ellen: Mogyoró, Birsalma
Székrekedés, bélműködés: Lenmag
Székrekedés, hasmenés: Diófa
Székrekedés: Citrancs, Édeskömény, Füge, Krumpli, Narancs, Paszternák, Szilva, Meggy, Őszibarack,
Szélhajtó: Paprika
Személyiség kiegyensúlyozója: Kelkáposzta, Paszternák
Szenilitás Páfrány fenyő
Szervi panaszok esetén: Görögdinnye
Szinusz stb. Lucerna, Citrom
Szív és koszorúér: Sütőtök
Szív és máj: Füge
Szív koszorúér betegségre: Diófa
Szív működés: Zöld borsó
Szív ödéma: Csalán
Szív: Meggy
Szívszélhűdés: Páfrány fenyő
Szívszélhűdés: Áfonya
Szürkületi vakság: Gyermekláncfű
Telített máj: Citrancs, Termések, magok, Zöld borsó
Természetes antioxidáns. Őszibarack, Kivi
Tisztítja a bőrt: Őszibarack
Tisztítja a légutakat: Fehér répa, Fokhagyma
Tisztítja a szervezetet: Őszibarack
Tisztítja a tüdőt: Őszibarack
Tisztítja és erősíti a vért: Vízitorma
Tisztító hatása van: Petrezselyem, Káposzta
Torokfájás, láz, tüdőgyulladás, fejfájás: Citrom
Torokgyulladásra: Passiflóra
Trombózis: Narancs
Túlterhelt máj: Retek
Tüdő asztma. Lucerna
Tüdő rendellenességre: Narancs, Csalán
Tüdőbaj, gyulladás és tüdőtágulat: Paszternák
Tüdőbaj, tüdőgyulladás: Gyermekláncfű
Tüdőbetegség, TBC, tüdőgyulladás, tüdőtisztító: Vízitorma
Tüdőgyulladás: Mandarin
Tüdővel kapcsolatos probléma: Görögdinnye
Utazási és reggeli rosszullét: Káposzta
Változó korban: Gránátalma
Vastagbélgyulladás: Banán
Vénákra: Páfrány fenyő
Vér körforgása: Meggy
Véredény és izomgyulladás: Zöld borsó
Véredény probléma: Meggy
Véredény rendszer: Páfrány fenyő
Vérerősítő: Gránátalma
Vérkeringési problémák: Csipkerózsa bogyó
Vérkeringési zavarok: Páfrány fenyő
Vérkeringést serkentő: Paprika
Vérmérgezés ellen: Zeller
Vérnyomás: Csicsóka
Vérnyomás csökkentő, és vesetisztító: Szeder, Simahéjú őszibarack
Vérnyomás és szívműködés szabályzó: Mustár
Vérnyomás kiegyenlítő: Lucerna, Zöld borsó, Kelkáposzta
Vérszaporító: Szeder
Vértisztító: Alma, Diófa, Fehér répa, Karalábé
Vértisztító: Málna
Vérzékenység csökkentése: Ribizli, Csirázott lucernamag, Csalán, Spenót
Vese és hólyag-bajok: Csipkerózsa bogyó
Vesebajra: Görögdinnye mag
Vesegyulladás: Spárga
Vesehomok: Paszternák
Vesekő: Fehér répa
Veseműködés serkentő: Szilva, Meggy
Vesetisztító: Alma, Spárga
Vírus és baktérium elleni hatása van: Fehér répa Mazsola
Vírusos agyhártyagyulladás: Fokhagyma
Visszér tágulás, kapilláris erecskék tágulása: Vadgesztenye
Vizelési zavarokra, Napraforgó mag
Vízhajtó, enyhe húgyhólyag- és vesetisztító: Póréhagyma
Vízhajtó, húgyutak tisztítója: Citrancs, Citrom, Csipkerózsa, Gyermekláncfű, Torma, Zeller, Bodza,
Vízhólyag és vesetisztító: Petrezselyem
Zsírtalanítja a májat: Bor

2015. december 8., kedd

Régen vót...(PRAKTIKÁK)



Ha a mai fiatalasszonyoknak azt mondaná valaki, hogy nyolcvan-száz esztendővel ezelőtt dédnagyanyáik, nagyanyáik nem ismertek a hamulúgnál, a mésznél, a házilag főzött szappannál, a kékítőnél, ecetnél, szódabikarbonátnál egyéb tisztítószert, hát igencsak elcsodálkoznának rajta. Ennek ellenére mégis ragyogott minden: a konyha, az evőeszközök, a fehérnemű, a fal, a padló, a fából készült bútorok, azüvegnem.

A hajdani asszonyok ezeket a régi praktikákat osztották meg leányaikkal, unokáikkal, hogy megmaradjanak, ha netán úgy hozná a világ forgása, hogy össze kell majd gyűjteni a fahamut, le kell hozni a padlásról a régi „fatekenőt”, sőt a nagymama szappanfőző receptjét is elő kell majd keríteni a ládafiából. Mert voltak idők ezen a világon, amikor az elfelejtett dolgoknak igencsak megnőtt az ázsiójuk.

A hagyományos fehér fal, a gerendás mennyezet, az agyonsikált padozat minden jómódú parasztház jellegzetessége volt a múlt századelőn.
Szegényebb helyeken lincselt föld biztosította a tisztaszoba aljzatát, ám néha még a konyhát – amelyet egyben ebédlőnek és nappalinak is használt a család – is fellincselték. Ez a művelet egy vékony sármassza ronggyal való elsimításaként zajlott. Majd mikor megszáradt, érmelléki szép sárga homokkal fel is szórták.

Tehetősebb falusi házakban azonban dukált a deszkapadozat, amelyet lúggal sikáltak fehérre, azaz faszínűre. A huszadik század közepétől a vegyipar kiszorította a fahamut, amelyből a lúg készült, helyét drága szintetikus termékek vették át, amelyek nehezen bomló vegyületekkel terhelik azóta is a környezetet, az emberi szervezetet sem kímélve.

A fa elégetésekor keletkező hamu számos értékes ásványi sót tartalmaz. A termőföldre kiszórva féregtelenítésre is alkalmas. Használták is eleink gyakran, ugyanis az Érmelléken úgy tartották, a „lúfíreg” és egyéb földben megbúvó növényi kártevők ellen igen hasznos. Mivel tisztító hatása a káliumtartalomtól függ, egyes fafajták hamujából eltérő erősségű lúg keletkezik. A gyümölcsfáknál erősebb nyerhető a bükkfa hamujából, de egyes leírások szerint még annál is erősebb az akácfa és a kukoricaszár hamujából nyert tisztító és fertőtlenítő folyadék.

Mivel zsíroldó hatású is egyben, alkalmazható volt általános tisztító- és áztatószerként vagy mosószerként is. A faházak, kerítések elszürkülését szintén hamulúggal akadályozták meg. A fát néhány éves időközönként forró lúggal lemosták, így a több évszázados faépítmények is megtartották kellemes, antik színárnyalatukat. Mi több, az általános nagytakarítás idején a pácolatlan bútordarabokat is átsikálták vele. Visszaadta a fa mintázatát, eredeti fényét, sőt a szú ellen is védte a deszkát.

Ehhez a hamut és a vizet egyharmad arányban kellett felfőzni, majd egy vékony vászondarabon átszűrni. Ezzel mosták patyolatfehérre a fateknőben a vászonneműt, ágybélit, ruhabélit. A kissé megsárgultaknak öblítéskor kékítő oldattal próbálták visszaadni fehéres színét, mely oldatot kis üvegcsékben lehetett kapni még a múlt század közepén is. A kékítők indigóvegyületeket, berlini kéket, ultramarin festékeket tartalmaztak.

Lúggal suvickolták ki a konyhai edényeket és kellékeket is. Mi több, az elbarnult zománcon is segített, illetve a leégett fazék- vagy üstaljat is tisztára marta, ha koncentráltabbra készítették.

Ecet, szódabikarbóna és levendula:

A szódabikarbóna, vagy ahogyan az Érmelléken nevezik, a pezsgő, a népi gyógyászaton túl (évtizedes tapasztalatokra építve gyomorégésre, gyulladásokra, rovarcsípésekre alkalmas) szagtalanításra, mosásra, fertőtlenítésre, mindemellett tűzhelyek, edények, evőeszközök, ezüstneműk tisztítására is jól bevált. A Kárpát-medencében 1860 óta ismerik. Felhasználhatósága szinte határtalan. Még a tésztareceptekben is sokszor előfordul. Az Érmelléken oly kedvelt csörögéhez és egyéb, fujtatott tésztafélékhez is ajánlatos. Sokoldalúságát tán csak az ecet múlja felül. Nemcsak a népi gyógyászatban, de a takarításban is kész csodaszernek számított – és számítana még ma is, ha ismernék tulajdonságait. Az ablaküveg száz esztendővel ezelőtt az ecettől csillogott, a poharakkal, üvegkancsókkal egyetemben, mi több, a lámpaüveget is ecettel átitatott törlőkendővel tisztították.

Az ecetet az élelmiszerek tartósításán kívül ruhabélik öblítésére is használták, mellyel nemcsak lágyabbá tették a vászonneműt, de fertőtlenítették is azt. Az ecetes vízzel való öblítés fényes csillogást kölcsönzött a hajnak is, és nem kellett a korpásodástól sem tartania annak, aki folyamatosan alkalmazta a módszert.

Ilyen tudással bírtak az Érmellék régi asszonyai, akik embertől idegen dolgokba sosem vetettek bizodalmat. Nekik levendulacsokor szolgált a molylepke ellen a sifonban, illetve a szúnyogokat is ez tartotta távol, a függönyökre, vagy ahogyan itt nevezték, a firhangokra tűzve. Ettől volt illatos az ünnepi ruha is, amelyet a nagy karosláda aljáról vettek elő a templomozás idejére.

Az Úristen mindent lehelyezett a földre, csak le kellett hajolni érte.

2015. január 6., kedd

HÁZTARTÁSI PRAKTIKÁK

https://www.facebook.com/media/set/?set=a.305126653008591.1073741828.270787909775799&type=3
Bórax, mint folttisztító

Hozzávalók: fél liter víz, 1 ek só, 3 dkg borax
Tippek: ideális fehérje alapú foltok tisztításához ( pl tojás, vér) és tea, kávé foltok eltávolításához

//www.facebook.com/InnoCleans?fref=photo

Légfrissítőt készíthetünk illóolajak segítségével. Egy kis spriccelőt töltsünk meg vízzel, adjunk hozzá néhány csepp olajat. Naponta 2-3-szor fújjuk körbe ezzel a lakást.



Pelenka áztató:

A leöblített pelenkákat tegyük egy vödörbe, lavorba, adjunk hozzá vizet és 5 csepp teafa olajat, majd szórjuk meg szódabikarbónával. A kimosott pelenkákat napon szárítsuk meg (a napsugár tovább fehéríti).



A szódabikarbóna remek szagtalanító. Tegyünk egy kis tálkával a hűtőszekrénybe – felszívja a kellemetlen szagokat. Szórjuk rá szőnyegre, kárpitra, tesztilekre, 30 perc múlva porszívózzuk fel.



Általános mosószer:

Hozzávalók: 4-8 db mosódió héja, egy kis vászonzacskó vagy régi zokni
Használat: a mosódiókat tegyük a zacskóba, ezt helyezzük a mosnivalók közé (ne a mosógép adagolóba!)
Tippek: legalább 3-szor újrahasználható, csakis 40 fokos vízben használjuk, erősen szennyezett ruhák mosására nem alkalmas (előbb használjunk az alábbi áztatóvizet, fehérítőt, folttisztítót stb).

 


Foltok tisztítása

Bor és ételfoltokat eltünteti a Borax és mosószóda keverék.
Fű és tinta foltok eltávolítására legjobb szer a mosószóda paszta.





2014. október 14., kedd

TERMÉSZETES MOSÓSZEREK

Ki mondta, hogy az ecet csak savanyításra, a citromlé csakis kedvenc teánk vagy limonádénk elkészítéséhez jó? Ki mondta, hogy mosószer nélkül nem lehet mosni? És azt, hogy a mosószertől lesz tiszta a ruhád? Természetesen a foltoktól megszabadul, de vajon a benne található vegyi anyagok mennyivel károsítanak minket kevésbé, mint egy-egy foltocska? Nem árt körülnézni a természetes mosószerek között sem.
Mosódió | Fotó: 123rf.comMosódió | Fotó: 123rf.com

Mosódió

Délkelet-Ázsiából származik, ahol már évszázadok óta alkalmazzák mosószerként. Csak a dió héja használható tisztításra, melynek hatása olyan, mint a hagyományos mosószereké, vagy- szappanoké. A benne rejlő szaponin vízben kioldódik és zsíroldó hatása is van. Enyhén habzik csak. Számtalan pozitív tulajdonsággal bír. Fontos kiemelni, hogy nem okoz bőrirritációt, így az érzékeny bőrűek, sőt, ekcémával küzdők is bátran használhatják. A legapróbbak ruháinak tisztítására is alkalmas.
Akár a kényesebb anyagok (selyem, gyapjú, kasmír) esetén is alkalmazható, hiszen nem roncsolja azok szerkezetét. 100%-ban környezetbarát és többször felhasználható. Ha 3-4 mosás alkalmával elhasználtál egy adag dióhéjat, utána ugorhat a komposztba.

Vadgesztenye

Habár a mosódió használata is gazdaságos, a vadgesztenye még ennél is jobb „üzlet”. Pláne, hogy épp szezonja van.:) Hátránya annyi, hogy a gyapjú és a selyem nem szereti, így ezen anyagok esetén nem alkalmazható. Viszont a színes ruhákat nem fakítja ki.
A vakító fehérség elérése érdekében érdemes mosószódát vagy szódabikarbónát tenni a gesztenye mellé.
Felhasználása kétféleképpen lehetséges. Vagy néhány szem gesztenyét éles késsel bevagdosunk, egy zokniba, vagy valamilyen „mosózsákba” tesszük, és így mosunk vele - ez akár 60 fokon is megoldás lehet, addig nem engedi a színét a külső héj sem. Utóbbi azonban könnyen le is válik.
Vagy főzetet készítünk belőle, a következő módon: itt a gesztenye héját el kell távolítani (6-8 darab elegendő körülbelül 1 liter vízhez), a belső részt apró darabokra vágjuk, és forró vízben 10 percig főzzük. Ha ez megvan, újabb 10 perc „pihentetés” következik, majd lehet szűrni a „mosószert”. Hűtőben érdemes tárolni a „nedűt”.Kb. 4,5 kg ruhához kell 1 dl „lé”, a mosógép dobjába öntve.
Nagyon makacs foltok esetén ne várjunk tőle csodákat, de a mindennapi szennyeződésekkel könnyen elbánik.

Mosószappan

A mosószappanok korábban állati eredetű zsiradékból készültek, melyet lúgokkal (pl. hamulúg) főztek össze. Napjainkban növényi zsírból készül. Sokan ennek tulajdonítják gyengébb mosóhatását. Reszelt, folyékony, sőt, krém változata is létezik.

Szódabikarbóna

Ha természetes fehérítőt szeretnél, akkor most megtaláltad. Nagyobb darabok esetén, mint például lepedők, törölközők, függönyök esetén így használd: víz a kádba, bele a szódabikarbóna (10 liter vízhez körülbelül fél kg szódabikarbóna szükséges), majd a fehéríteni kívánt ruhadarabok. Néhány óra áztatás után már csak az öblítés van hátra, és már kész is

Ecet

Az ecetnek köszönhetően finomabb a vasárnapi ebéd, hisz van mellé savanyúság. De a fürdőszobában, folttisztításnál is a segítségetekre lehet. Az olyan makacs foltokat, mint a vörösbor, a gyümölcslé, vagy a tinta, ecettel átitatott szivacs segítségével megkísérelhetjük eltávolítani. De a téli latyak okozta sófoltok is eltűnhetnek neki köszönhetően. Sőt, öblítőként is funkcionál, élénkíti a színeket, pihe-puhává varázsolja öltözékeinket.

Citromlé

Akár az ecet, ő is remek folttisztító, leginkább a gyümölcsfoltokkal bánik el. Frissítő hatása nemcsak a limonádéként, hanem mosószerként is kiemelkedő.

Illóolajok

„Adalékanyagként” „szimplán” kellemes illatot kölcsönöz a ruháknak. A legjobb a levendula, de a citrom, rózsa, jázmin, illetve egyéb virágkivonatok is jó szolgálatot tehetnek.

DUGULÁSELHÁRÍTÁS

Amikor úgy látod, hogy lassabban csordogál le a víz a lefolyón, mint kellene, ne húzd az időt a végsőkig, mert sokba kerülhet! Nyilván a legjobb az, ha megpróbálod tisztán tartani a lefolyót, például körültekintő használattal és folyamatos karbantartással. De mit jelent a körültekintő használat és a folyamatos karbantartás, ha egy lefolyóról beszélünk?
Duguláselhárítás, tiszta lefolyó | Fotó: 123rf.comDuguláselhárítás, tiszta lefolyó | Fotó: 123rf.com

Fontos a lefolyó karbantartása!

Először is ügyelj arra, hogy ne borogass bele mindenfélét, és ne hagyj benne ételmaradékokat! Az olaj, a zsíros lerakódások, a sok morzsa és zöldségdarabka, a fürdőszobában pedig a haj és a szappan törmelék, nem a lefolyóba való dolog, mind-mind okozhat dugulást. Ügyelj arra, hogy ezekből minél kevesebb kerüljön oda!
Használj kis szűrőt a lefolyóhoz, ha biztosra akarsz menni, ezek viszonylag olcsón kaphatóak, műanyag és fém változatban is. (A lényeg, hogy ezekbe se maradjon ott semmi.) Zsíros edényeket forró vízzel moss, ha pedig a fáradt olajtól és az ételmaradékoktól a wc-be borítva búcsúzol, akkor mindenképpen hígítsd forró vízzel, és adj hozzá zsíroldót is (mosogatószert)!
Havonta egyszer végezhetsz egy kis fertőtlenítést: ez lehet ecetes vagy valamilyen fertőtlenítőszeres, ami neked bevált. Mi a természetes dolgokra szavazunk, teljesen elégséges az ecetes öblítés is.
Ezt így végezd: önts kb. 2-3 dl ecetet a mosogatóba, majd forrázd le 1-2 liter vízzel, majd ismét 2 dl ecet, s a végén engedj rá simán a csapból meleg vizet, majd hideget. Ez egyébként segít megszüntetni a kellemetlen szagokat is. (Igaz, rövid távon ecetszagba burkolózik majd a konyha.)
Ha már a természetes lefolyó karbantartásnál tartunk, sokan a kávézaccra esküsznek. Ugyanis a kávézacc szinte leradírozza a lerakódott zsírt és más szennyeződéseket a lefolyóról. Ha folyamatosan ügyelsz arra, hogy ne legyen dugulás, és tökéletesen lefolyik a víz, akkor nincs is ezzel gond. Nyugodtan ürítsd a kávézaccot a mosogatóba. Viszont, ha problémáid vannak, és már eldugult a cső, akkor ne ezzel a szerrel ess neki. Teszteld inkább a következő módszereket!

Természetes duguláselhárítás

Nos, az ecetet ne tedd messze! És a szódabikarbónát vedd elő hozzá! A mikrotisztításnál és amosógépnél már bevált, miért ne használna a lefolyónak is? Kipróbálhatsz bármit, a lehető leghatékonyabb az a módszer lesz, amit a nagymamától lestünk el!
  1. Dugulás ide vagy oda, várj, amíg lefolyik a víz. Esetleg segíts egy pumpával.
  2. Adagolj szódabikarbónát a lefolyóba, kb. egy csészényivel, majd önts rá kb. 3 dl ecetet!
  3. Várj pár percet! (Ezalatt enyhülni fog a habzás.)
  4. Önts a lefolyóba egy nagy lábos forró vizet!
  5. Amíg folyik a víz, pumpáld, ha szükséges.
  6. Öblítsd ki a lefolyót hideg vízzel.
  7. Ha megszűnt a dugulás, akkor tartsd be a fent említett szabályokat, és szép tiszta lesz a lefolyód!

A végső pumpálás

Ha viszont a fent említett házi módszer nem segített, akkor valószínűleg a boltban kapható drága duguláselhárító szerek sem fognak. Ezek kombinációja pedig végképp rossz ötlet, a különböző hatóanyagok csak fokoznák a dugulás mértékét. Spórold meg ezeknek az árát, és fordulj inkább szakemberhez.

2014. október 7., kedd

Mosógép tisztítása házilag

2014. május 06.
mosogep_lerakodas_tisztitas_ecettel.jpg
Mosd ki a mosógépedet, hogy újra régi fényében ragyoghasson! Tényleg csak egy mosás és nem fogsz hinni a szemednek.mosogep_tisztitas_ecettel.jpg
Ecet! Csodákra képes egyéb területeken is, és itt is nagyon látványos. Ha már próbáltad, pontosan tudod, mennyire hatásos, ha pedig Neked is újdonság, vagy láttad már máshol is, de nem merted kipróbálni... hadd mutassam meg, nálam, mit produkált.
A mosószeredet is dobd ki, adok inkább egy receptet házi mosószerre! --->
Ugye, megérdemel egy lájkot? ;) Maradj velünk, mert mókusnak lenni jó! 
Hogyan csináljam?
Csak annyit kell tenned, hogy beleöntesz fél liter 20%-os (vagy egy liter 10%-os) ecetsavat a mosógépedbe (bátran! *), és elindítasz egy 90 fokos mosást. Az ecetet öntsd elosztva a mosószer, illetve az öblítő helyére, a maradékot pedig csak locsold bele a dobba.
Miután lejárt a program, csak töröld át egy tiszta ronggyal vagy szivaccsal, hogy a feloldódott maradék trutyit is eltűntesd és kész is! :)
mosogepdob_ecettel_tisztitva.jpg
Találd ki, mit használok öblítő helyettElmondom, hogyan! --->
*Mielőtt elkezdtem volna ecetezni, sok helyen láttam, hogy "de hát az ecet szétmarja a mosógép alkatrészeit", illetve hogy befolyhat olyan részekre, ahol kárt okozhat, stb... majd utánaolvastam olyan helyeken is, amely forrásokban már megbízom és megnyugodva használom most már évek óta. Itt is olvashatsz arról, hogy ezt a tévhitet csak a vízkőoldó- és egyéb termékeket forgalmazó cégek terjesztik. Semmi gond nincs az ecet használatával. Nálam már a sok-sok évi problémamentes használat bizonyított. ;)
+ szűrő kipucolása
Ha már kikozmetikázzuk a kis gépünket, akkor tegyük is tisztába. A mosógép hátulján vagy elején - keresd-megtalálod ;) - van egy - a legtöbb modellen könnyen, kézzel elforgatható - kis szűrő, amiben csúnyán összegyűlik a piszok. Ilyenkor ezt is érdemes kipucolni, csak pár mozdulat az egész.
mosogep_szuro_tisztitasa.jpg
Milyen gyakran?
Van, ahol azt írják, hogy pár havonta érdemes, de igazából, ha évente egyszer megcsinálod, már az is jót tesz. A lerakódásokból látni fogod, hogy a Te gépednek milyen gyakran van rá szüksége. Én legutóbb - feláldozva a cikkért a gépemet :P :D - kb. egy évvel ezelőtt eceteztem ki, de nálunk extrém kemény a víz. Lehet, hogy nálad nincs is rá szükség. Úgyis látod.
Mi történik?
Az ecet gyönyörűen tisztává és újjá varázsolja a mosógéped belsejét. Nem csak a vízkövet, de minden egyéb mosószer- és öblítő- vagy koszmaradékot is eltakarít, szerintem egyszerűen csak megeszi. :)
mosogepdob_tisztitas.jpg
Meggyőző, ugye? Ne hagyd holnapra, rakj be még ma egy ecetes mosást!



Ajánlott bejegyzések: