2014. május 26., hétfő

HANGYAIRTÁS

Ebben a részben a különböző rovarirtó szerekről lesz szó, amelyek segítségével végleg megszabadulhatunk ezektől a kellemetlen hangyáktól. Nézzük, hogy melyek a leghatásosabb módszerek!

Rovarirtó szerek a fáraóhangyák ellen!


Az olyan területeken, ahol aktív hangyabolyok vannak, kezeljük a falakat és a mennyezet üregeit a repedéseken és réseken keresztül nem-rovarriasztó bórsav porral, és alakítsunk ki csali helyeket. A hangyákat addig kell azon a területen tartani, ameddig a lassan ható mérgező anyagok eljutnak a fő telephelyre, ahol a dolgozók, a lárvák és a királynők is megmérgeződnek. (Egy késleltetett hatású gyomormérget ajánlunk.) Az olyan rovarriasztó szerek, mint pl. a piretroidok szétoszlatják a kolóniát és kiűzik a hangyákat az épületből.
A kutatások kimutatták, hogy csalit csak olyan helyen jó használni, ahol aktív hangya-ösvények vannak. Így tudjuk biztosítani a beetetést, mivel egyes hangyák még akkor sem fogják tudni megtalálni a csalit, ha az csak 2,5 cm-re van a csali állomáshelyétől. Hogy biztosak legyünk benne, hogy azonnal megeszik a csalit, keresztezzük a hangyák ösvényét egy fültisztító pálcikával, melyre csali van szórva.
A szezon ideje alatt a fejlődő kolóniák igényétől függően a csali fajtája is változhat. Egy hatásos csali a 99% bórsav 5 százalékos oldatban összekeverve mentolos almazselével (kb. 2 evőkanál porított borsav minden 284 gramm mentolos almazseléhez). Egy másik csali: 2 % bórsav és 98% könnyű kukorica szirup.
Nehéz olyan csalit találni, amit a hangyák szeretnek; ameddig a hangyák az egyik keverékkel táplálkoznak, a másik nem több mint 2 cm távolságra levő keverék figyelmen kívül marad egészen addig, amíg a hangyák át nem mennek a második csalihoz. A bórsav és metoprén csapdák lassan hatnak, így a hangyák kiirtása néha 15-40 vagy annál több hétbe is beletelik. A hidrametilnon tartalmú csapdák gyorsabb eredményeket hoznak, a kártevőirtók szerint 2-35 nap alatt hatnak.
A csali állhat óriás méretű műanyag szívószálakban, gyógyszer (tabletta) adagoló pohárban vagy műanyag üveg kupakokban. Tehetjük őket a konyhapult hátsó peremére, a vízvezeték csöveknek a fallal való érintkezéséhez, párkányokra, fali konnektorok mögé, ajtókeretek fölé, stb., egyszóval olyan helyekre, ahol sem a háziállatok sem a kisgyerekek nem érik el.
A csali program korai szakaszában lehet, hogy fokozni kell majd az etetést, sőt akár új hangyák is megjelenhetnek. Semmilyen más rovarirtó szert, nagy teljesítményű tisztítószert vagy festéket nem szabad használni a csali időszak során, mert az elriaszthatja a hangyákat. Alapos kezelés esetén, a szagtalan bendiocarb (Ficam) használata felgyorsíthatja a fáraóhangyák irtását.

Apró-fáraóhangya

A Ficam, mely 76 % WP és 91 % por az engedéllyel rendelkező kereskedők és a kártevőirtók számára van kitalálva. A leginkább ajánlott csali termékek a fáraóhangyák számára: bórsav mentolos almazselével (Drax), hidrametilnon (Maxforce), metoprén, bendiocarb (Ficam), propoxur (Baygon) és sulfluramid (Pro-Control). Miután elhelyeztük a csapdákat, látni fogjuk, amint a hangyák ki-be járkálnak.Se a hangyákat se a csalit ne háborgassuk.
Hagyni kell a hangyákat, hogy vigyék be a csalit a bolyba, ahol majd a csali aktív összetevői megsemmisítik a kolóniát. Általában a fáraóhangyákat egy megfelelő felszereléssel és engedéllyel rendelkező kártevőirtó vagy képzett és tapasztalt alkalmazott képes a legjobban kiirtani. Mielőtt rovarirtót használnánk, mindig olvassuk el a használati utasítást és kövessük az utasításokat, valamint a biztonsági előírásokat.
Amint azt már korábban említettük, a fáraóhangyák kiirtása szakembert igényel, mivel bár az ilyen fajta hangyák nyomot hagynak maguk után, mégis nehéz megtalálni a nyomukat, és így nehéz fellelni a bolyukat is. Felszámolásuk egyik legjobb módja a fiatal hormonokkal teli máj csali, melyet ha visszavisznek a bolyba, meggátolja, hogy a hangyák elérjék a ivarérettséget.
Ezt a kezelést egy meghatározott program szerint kell végezni, ezért nem végezhetik a háztulajdonosok maguk a műveletet. Továbbá ez egy elég költséges feladat, mivel a csali program hetekig vagy akár hónapokig is eltarthat a fertőzés fokától függően.
A rovarirtó szereket CSAK a címkén feltüntetett használati utasítás szerint szabad használni. Kövessünk minden felsorolt utasítást, tartsunk be minden óvintézkedést és korlátozást. A címkén felsorolt használati utasításon kívül ne használjuk a rovarirtó szereket másra.

2014. május 17., szombat

Horgolt virág minták


https://www.facebook.com/media/set/?set=a.400310516734520.1073741833.265461090219464&type=1

BODZASZÖRP CUKOR NÉLKÜL



Bodzaszörp, cukor nélkül  
Ezt a receptet T. Erikától kaptuk, köszönjük neki!
Itt rendelhető az édesítő ingyen szállítással:http://www.yummysweetener.com/yit/trk.php?tr=107
Bodzaszörp:
Hozzávalók:
10db bodzavirág
Kb. fél evőkanál Yummy Sweet édesítő --- Szerkesztő megjegyzése: szerintünk elég lehet 4-5 mérőkanál 0,28-0,35g / liter ---
2db citrom
1/2 doboz citrompótló
5 liter víz
Elkészítés:
A frissen szedett szép kinyílt bodzavirágot jól megmossuk. A citromot szeletekre vágjuk. Az édesítőszert és a citrompótlót 5 liter forró vízben felolvasztjuk, majd kihűtjük. Majd a bodzavirágot beletesszük egy 5 literes befőttes üvegbe és ráöntjük a kihűlt szirupot. 3-4 napig szoba hőmérsékleten állni hagyjuk.
Tanácsok:
Meleg nyári napokon hűtve nagyon finom. Egészséges ital, mert sok benne a C vitamin.
Elkészítési idő: 15 perc
Ennél sem mondta meg senki, hogy nem cukorral készült. 
Kattintson a linkre, most akár ingyenes szállítással is rendelhető:http://www.yummysweetener.com/yit/trk.php?tr=107

SZERESSÉTEK AZ ÖREGEKET

Ez a vers sok évvel ezelőtt hangzott el egy mendei ünnepélyen...Betanítja Dr Cernik Zoltánné a MI TANÁRNÉNINK volt...előadója Schmauder Dalma..
...szem nem maradt szárazon...

Azóta kerestem a verset...míg végre a megkaptam a kislánytól, akiből azőta felnőtt nő lett...

és a sors akarata vagy a véletlenek újra ide gördítette elém egy újabb kedves "Csernikkel"...köszönöm Szende
https://www.facebook.com/photo.php?fbid=10202497234133579&set=a.1483596171336.2071265.1276816992&type=1&theater



Óbecsey István: 

Szeressétek az öregeket

"Nagyon szépen kérlek titeket,
Szeressétek az öregeket.
A reszkető kezű ősz apákat,
A hajlott hátú jó anyákat.
A ráncos és eres kezeket,
Az elszürkült, sápadt szemeket.
Én nagyon kérlek titeket,
Szeressétek az öregeket.
Simogassátok meg a deres fejeket,
Csókoljátok meg a ráncos kezeket.
Öleljétek meg az öregeket,
Adjatok nekik szeretet.
Szenvedtek Ők már eleget,
A vigasztalóik ti legyetek.
Én nagyon kérlek titeket,
Szeressétek az öregeket.
Ne tegyétek Őket szűk odúkba,
Ne rakjátok Őket otthonokba.
Hallgassátok meg a panaszukat,
Enyhítsétek meg a bánatukat.
Legyen hozzájuk szép szavatok,
Legyen számukra mosolyotok.
Én nagyon kérlek titeket,
Szeressétek az öregeket.
Ők is sokat küzdöttek értetek,
Amíg fölnevelkedtetek.
Fáradtak Ők is eleget,
Hogy ti, módosabbak legyetek.
Ők is elfogadtak titeket,
Mikor Isten Közéjük ültetett.
Azért, én kérlek titeket,
Szeressétek az öregeket.
Ha majd az örök szeretet
Elhívja Őket közületek,
Ti foglaljátok el helyüket,
Mert ti lesztek majd az öregek.
S mindazt, mit nekik tettetek,
Azt adják nektek a gyerekek.
Azért előre intelek titeket,
Szeressétek az öregeket."

Kutya pár, Anyabagoly, meska.hu

Kutya pár, Anyabagoly, meska.hu

2014. május 10., szombat

Répás lé





Kubu: (kb. 10 liter lesz belőle)
Hozzávalók:
- 1,5 kg sárgarépa,
- 2 kg alma,
- 2 citrom,
- 2 narancs,
- 0,5 kg cukor,
- 1 csipet só,
- késhegynyi bor-kén por és citromsav.
1. Az almát megpucoljuk, magházát kivágjuk, majd nagyobb szeletekre vágjuk, és rögtön citromos vízbe dobjuk, hogy ne barnuljon meg.
2. A répát szintén megpucoljuk, majd felkarikázzuk. Külön lábosban feltesszük főni mindkettőt, annyi vízben, amennyi bőven ellepi. Mikor puhára főttek, akkor mindkettőt botmixerrel pürésítjük, majd összeöntjük a kettőt.
3. Hozzáadjuk a cukrot, a citrusok kipréselt levét, a citromsavat és a borként.
4. A végén megkóstoljuk, és ízlésünknek megfelelően tehetünk még hozzá citromlevet vagy cukrot, ki hogy szereti.
5. Egyet forralunk rajta, majd üvegekbe töltjük. Rakhatjuk száraz dunsztba, vagy csak egyszerűen kihűtjük a palackokat. Mikor teljesen kihűltek, betesszük őket a kamrába felbontás után a hütűbe tárolom

2014. május 9., péntek

Libák készültek dekorációnak...


Li-li ...lili libuskám, ne féjj tőlem nincs puskám







Süss fel nap, fényes nap,
Kertek alatt a ludaim megfagynak.
Kő kút körül út
körbefutja hosszú nyakú
fehér lúd.
Szentendrei legények,
Libát loptak szegények.
Nem jól fogták a nyakát,
A nyakát, sej-haj a nyakát,
Elgágította magát.
Gi-gá, gi-gá gúnárom
elveszett a vásáron,
vártam, majd csak hazajön,
s az ablakon beköszön;
de nem jött meg a betyár,
tepsibe való gúnár,
akire jön a három: keresse meg gúnárom!
Nincs szebb madár, mint a lúd,
Nem kell neki gyalogút,
Télbe-nyárba mezítláb,
Úgy kíméli a csizmát.
Liba mondja: gá, gá, gá,
Elmegyünk mi világgá.
Kő kút körül út
körbefutja hosszú nyakú
fehér lúd.
Árok partján ül egy liba,
Azt gágogja, hogy taliga.
Paradicsompaprika.
Papucsba jár a liba.
Száz liba egy sorba,
Mennek a nagy tóra,
Elöl megy a gúnár,
Jaj de begyesen jár.
Szentendrei legények,
Libát loptak szegények.
Nem jól fogták a nyakát,
A nyakát, sej-haj a nyakát,
Elgágította magát.

Egy-petty, libapetty,
Terád jut a huszonegy.
Gá, gá, gá, megy a liba világgá,
A gazdája nem szereti,
Búzaszemet nem ad neki.
Libuskáim, egyetek,
mindjárt hazamehettek
mire a nap lenyugszik,
ti is otthon lehettek.
Libuskáim, egyetek,
Szép kövérek legyetek.
Elesett a lúd a jégen,
majd felkel a jövő héten.
***
Tordon Ákos: Libabolt
-Libapaucs kapható!-
gá-gá-gágog Lúdanyó.
-Válogathat minden liba,
van itt piros, sárga, lila,
zöldesbarna, szürkéskék...
Nézzék, itt a feketék!
Príma papucs, el nem vásik,
soha többé nem kell másik!
Minden méret kapható!
Minden papucs eladó!
Hosszú a sor, rövid a nap,
de a végén mindenki kap
papucsot a lábára,
csak teljék az árára.
***
Tordon Ákos: Libafagylalt
Ez a gúnár hóbortos,
azt gágogja: FAGYLALTOS.
A fagylaltja hó és jég,
jó, hogy ingyen adja még.
Tél hidege megfagyaszt,
nyár melege megolvaszt,
libafagylalt elfogyott,
a fagylaltos megfagyott.

2014. május 3., szombat

Gyuri bácsi tanácsai



A mai kor emberének is tud újat mutatni a bükki füvesember.
A bükkszentkereszti füvesember ősi gyógyító család sarja, huszonegyedik a generációk sorában. Több száz év tudását, hagyományait folytatja. Nagymamájától, a javasasszonytól örökölt ismereteit ma is eredményesen kamatoztatja. A bükki környezet által kínált természetes élővilágból 150 féle gyógynövényt ismer és használ. Leghíresebb felfedezése a cukorbetegség elleni tea, emellett számos komoly betegséget megelőző és gyógyító készítménye van.
Rendkívül nagy érdeklődéssel kísért egri előadásán kijelentette, hogy szinte mindent meg lehet gyógyítani. „Gyógyszeripar csak kétszáz éve van, előtte növényeket használtak” – hangoztatta. A füvesember szerint a növények rengeteg mindenre jók, hatóanyaguk többféle gyógyhatással bírhat. Követendő példákat az állatvilágból említett. A csimpánz 40 féle gyógynövényt ismer a gyomorpanaszokra, az elefánt a szülés megkönnyítéséhez szintén gyógyító leveleket fogyaszt.
Minden bajra van orvosság
Gyuri bácsi zsákjában minden problémára akad valami, szinte beleszédül az ember a kínálatba és beleborzong a rengeteg nyavalyába, amikor rájön, hogy ez is, az is gyötri.
A népi gyógyító nem ellensége az orvostudománynak, sokszor hivatalos nemzetközi klinikai eredményekre, statisztikákra hivatkozik, amelyek alátámasztják a hagyományos megfigyeléseket. Példaként hozta fel, hogy a székely nők szilvalekvárral gyógyítják a mellrákot. A szilvában lévő 5741 antioxidáns képes erre is.
A fiatalos Gyuri bácsi tökéletesen egészséges, bevallása szerint tesz is érte. A gyógynövények használatával tudatosan működteti szervezetét. Volt egy rákja, meggyógyította magát.
Ahogyan előadásából kiderült, sok komoly betegség oka lehet a magas vérnyomás, megelőzésére a galagonya tea, míg idegrendszeri problémákra a pásztortáska alkalmazható. Az egészséghez, a fiatalos szervezethez elengedhetetlen a méregtelenítés, a máj és vese tudatos működtetése. Sok folyadékot, diólevél-, bodza-, nyírfalevél, csalán-, mezei zsurló és galaj teákat javasol a nagy gyógyító. A nyírfalevél eredményesen alkalmazható vesekő ellen is. Van megoldás hepatitis ellen is, 6-8 hétig diólevél teával érdemes kezelni.
Ödéma ellen a tejoltó galaj tea valamint a fehérkáposzta ráhelyezése ajánlott. A citromfű teája idegnyugtató hatású, egy ötven éves kora óta ezt fogyasztó illető száznégy évig élt.
Az elektroszmogtól szenvedő emberiséget kínozzák a szervezet belső rezgései is, amelyeket a természetben, akár egy fa érintésével érdemes levezetni.

Még akár a rák gyógyítható
Gyuri bácsi azt is vallja, hogy minden betegséget meg kell beszélni az orvossal, ám szerinte a gyógyszerek ötven százaléka kifejezetten káros, negyven százaléka pedig nem ér semmit. Az élelmiszer- és a vegyipar még veszélyesebb számunkra.
A rák mindig is gyógyítható volt, de jobb, ha megelőzzük, vallja a füvesember. A rengeteg emésztési zavar oka a savasodás, ami annak köszönhető, hogy sok szemetet eszünk. A rák nem tudja megtámadni a lúgos szervezetet. A savak ellen jó fegyver például a szódabikarbóna. A szervezet lúgosan tartásához a közönséges galaj is jó gyógyszer, gyomorrákra, agydaganatra pedig a petróleum fogyasztása lehet a megoldás, ahogyan ezt gyógyulások igazolják.
Gyuri bácsi szerint a betegségek egyik oka a rossz étkezés. Amellett, hogy nem rágjuk meg rendesen az ételt, ami emésztési problémákhoz vezethet, az ember szájában több baktérium található, mint a végbelében. Ha az ember rendesen rág, nem tudja túlenni magát, nem hízik el.
Megelőzhető a cukorbetegség is?
A cukorbetegséget nagy problémának tartja, amit meg lehet előzni. Gyuri bácsi szerint az emberek évente 35 kiló cukrot esznek, nem csoda, hogy a szervezet nem tudja termelni az inzulint. A rákos sejtek cukorral táplálkoznak, a gyógynövények, az áfonyalevél, a szederlevél, a málnalevél, a csicsóka viszont segítenek a cukorháztartás egyensúlyának biztosításában. Lassítják a felszívódást, pótolják az inzulint.
Bélproblémákra, krómbetegségre a diólevél tea lehet megoldás, aranyérre az öngyógyító képességgel rendelkező friss útifű levelét ajánlja. Gyomorideg ellen az orbáncfű a legjobb.
Babaváró-program
Gyuri bácsi szerint a népességszaporodás nehézségeit a rossz táplálkozás is okozhatja, ő maga az általa kifejlesztett babaváró-programmal igyekszik segíteni a helyzeten. A programot néhány éve Orbán Viktor miniszterelnök úrnak át is átadta, kicsit személyes sikernek is érzi, hogy az elmúlt évben 3,1 %-kal nőtt a születések száma.
A program három lépcsőben tisztítja meg a leendő szülők lelkét és szervezetét, felkészíti őket a nagy feladatra. Az anya szervezetét, pajzsmirigyműködését teákkal, szurokfűvel, cickafarkfűvel, diófalevéllel tisztítja és erősíti. Az apáknál a spermium termelését fürj tojás sárgájával és barna sörrel lehet növelni. A harmadik lépcsőben a nemi hormonok termelését serkentik növényi ösztrogén alkalmazásával.
A program sikerét mutatja a nagy nemzetközi érdeklődés is. Magyarországon a meddőnek mondott házasságok 30 százalékában már sikert értek el a módszerrel.
 forrás:egriugyek.hu

Sütő tisztítása

Ha odaégett étel van, vagy kiömlött valami a sütőben, a legjobb tisztítószer valószínűleg a kamrában lapul. Próbáld ki ezt a három hasznos trükköt és ígérjük, kellemesen fogsz csalódni.
Fotó: Flickr.com
Fotó: Flickr.com
Előbb utóbb minden háziasszonynak szembe kell néznie a sütő tisztításával, még akkor is, ha gondosan alufóliával takarod le a sütőt. A szakértők szerint kifejezetten egy drága tisztítószerre van szükséged, ami mellesleg tele van olyan vegyszerekkel, amelyek sokáig a sütőben maradnak és az ételek ízét is megváltoztatják.

Ahelyett, hogy drága tisztítószert vásárolnál, próbáld ki az általunk ajánlott 3 házi tisztítószert. Különböző mértékben, mindhárom nagyszerűen hasznos, ezek mellett környezetkímélő is.

1. Szódabikarbóna paszta

A híres Martha Stewart azt ajánlja, tisztítsuk a sütőt szódabikarbónával és vízzel. Tulajdonképpen a felsorolt három módszer közül ez a legegyszerűbb. Keverd össze a szódabikarbónát egy kis vízzel, hogy krémszerű masszát kapj, ezzel a masszával jól dörzsöld be a sütőt, majd hagyd állni egy éjszakán át. Martha Stewart szerint húzzunk a kezünkre kesztyűt és egy műanyag spatulával kaparjuk le a szennyeződést a sütőről, szerintünk egy vízbe áztatott szivacs is tökéletesen megteszi. És azt tudtad, hogy a szódabikarbóna a körömgombára is jó?

2. Só, ecet és hő

Kapcsold a sütőt 125 C hőfokra, majd vizet vagy ecetet locsolj a piszkos felületre, sóval “megfűszerezve”. Kapcsold ki a sütőt és hagyd kihűlni. Amikor a sütő teljesen kihűlt távolítsd el a szennyeződést és a sót. Ha ez nem járt kiváló sikerrel, akkor kipróbálhatod a szódabikarbóna és ecet kombinációját is.

3. Szappan és szódabikarbóna

Önts a piszkos sütő felületére szódabikarbónát, majd három teáskanál bóraxot, 1/4 csésze ecetet és 1/8 csésze folyékony szappant önts fel kevés forró vízzel, majd ezzel sprayezd be a szódabikarbónát. Hagyd az így létrejött masszát éjszakára állni, majd reggel tisztítsd le egy nedves kendő segítségével. Az első kettőhöz képest ezzel többet kell dolgozni, mert a szappan könnyebben rászáradhat a sütő felületére.
Úgy tűnik a szódabikarbóna ismét bebizonyította, hogy szinte mindenre alkalmas.

Szeretet

Ezt az üzenetet egy csodálatos lélek küldte nekem, aki a szívemmel együtt rezgett. Teljes egészében adom vissza nektek.
kezek
  • Mi, emberek egy folyamatos utazáson résztvevő spirituális lények vagyunk. Azelőtt, hogy a fizikai testünkbe beleszülettünk volna, megterveztük, hogy melyik pillanat lesz az, amikor magunkra találunk és tudunk válaszolni a kérdésekre: kik vagyunk, és mit keresünk itt? Az anyaméh számunka egy alagút volt, ahol elfelejtettünk mindent, bár soha nem váltunk le a mi belső fényforrásunkról. Életünk kihívása az, hogy ez a belső fényoszlop növekedjen, és arra emlékeztessen minket, hogy kik is vagyunk valójában.
  • A lélek nem hal meg soha, a fizikai test halálakor a testen kívülre emelkedik. Ilyenkor életünk valamennyi tapasztalatát magunkba oltjuk, ám nélkülöznünk kell egy időre a fizikai formát, hisz a léleknek nincs formája. Az egymást követő életek egyre több tapasztalatot és bölcsességet hoznak.
  • Az élet minden megjelenési formája, az élettelen dolgok nem egyebek, mint energia, amelyek egy végtelen energiaforrásból táplálkoznak. Ez által akár a fák, a követ tudatához is kapcsolódhatunk, vagy beszélgetést is kezdeményezhetünk velük a sajátos frekvenciáikon. Abban a pillanatban, amint megértettük a rezgéseket, a vibrációkat, bármilyen betegséget, rossz hangulatot képesek leszünk meggyógyítani a rezgések megváltoztatása által.
  • Gondolataink hozzák létre a valóságunkat. A gondolat nem más, mint energia, amit mi valóságként élünk meg. Fontos, hogy tudatosan gondolkodjunk, hisz felelősek vagyunk saját valóságunk megalkotásáért. Egyszerűnek hangzik, de sok gyakorlást igényel. Például, ha a Földön élő minden ember a békére és a szeretetre irányítani gondolatait, akkor többé nem léteznek háború és zsarnokság. A negatív irányú gondolatokkal alacsony vibrációt hozunk létre, míg a pozitívak növelik az energiavibrációt.
  • Azért vagyunk a Földön, mert vártak itt minket. Számos faj megtalálható a Földön, köztük angyalok, arkangyalok, és egyéb égi szellemek. Mi önként vállaltuk, hogy a Földre jövünk, válaszolva ezzel bolygónk segélyhívására. Más galaxisokból, más csillagrendszerekből érkeztünk, és sokan azért vannak itt, mert egy új aranykorban reménykednek azután, hogy elbuktak.
  • Sokan közülünk számos alkalommal újratestesül ezen a Földön, azzal a céllal, hogy felkészüljön jelenlegi életére. Léteznek olyan lelke, akik azért vannak itt, hogy irányítsák mások spirituális életét, de olyanok is vannak, akik az emberi faj vibrációja növeléséhez asszisztálnak. Sokunknak még rengeteg tanulnivaló van, hogy a reinkarnáció mestereivé válhassunk.
  • Sosem vagyunk egyedül. Nem tudnánk létezni spirituális segítőink nélkül, akik magasabb szinten rezegnek, ezért a legtöbben közülük nem látjuk őket. Pedig folyton velünk vannak, és türelmetlenül várják, hogy a segítségüket kérjük. Tiszteletben tartják a szabad akaratunkat és nem avatkoznak közbe csak akkor, ha erre kérjük őket. A legtöbb útmutató belülről, megérzésként jön, de más emberek is utat mutathatnak, akik a spirituális segítőink küldöttei.
  • Az idő egy illúzió. Energiarészecskéink, a lelkeink egy idő nélküli helyen léteznek. Az idő azért volt teremtve, hogy tapasztalatokat éljünk meg. A meditáció által visszatérhetünk oda, ahol nincs idő, és ott választ kaphatunk a kérdéseinkre.
  • A felemelkedés nem azt jelenti, hogy tartunk valahová. A felemelkedés egy állapot, koncentráció a tudatosságra, egy magasabb szintű vibráció. Nem megyünk sehová, hanem újra felfedezzük azt a helyet, amelyről azt gondoltuk, elhagytuk. Azok vagyunk, akik lenni szeretnénk, csak tudatosan kell gondolkodnunk.
  • A szeretet minden. A szeretet a legfontosabb dolog, amit az emberek tehetnek, a feltétel nélküli szeretet pedig visszavisz minket a Forráshoz. Szeretet nélkül semmi nincs.

2014. május 2., péntek

baba BÖLCSŐ

PERMETLÉ

b_200_200_16777215_00___images_watermarks_furtos_dio_1469810_1978_n.jpgEz évig a férjem permetezett minden fát. Azt vette, amit a boltban ajánlottak. Jó drága volt, és szinte 2 hetente kellett újra permetezni. Idén már én permetezek, de csak dióteával.
Ha rám is jut belőle, legfeljebb szebb lesz tőle a bőröm. És ami nagy öröm: még jobb, mint a mérgek. Elűzi a hangyákat, levéltetveket a fáról, gombabetegségekre is jó, és kevesebbszer kell ismételni, mint a régi permetszerekkel.”
Így készül:
„2 liter vizet felforralok, majd belegyűrök jó sok diófalevelet, amit a kis zöld szárával együtt vágtam le. Megvárom, míg kihűl, kiszedem a leveleket, és spriccelős flakonba teszem. Levél megy a komposztba, elriasztja a legyeket, meg a hangyákat. Az összes növényre jó, a spenótra is fújtam, meg a salátákra is.” (Gyöngyi Kerepesi osztotta meg VIDÉKEN ÚJRAKEZDŐK csoportban.)
Valaki megjegyzést fűzött ehhez, hogy ő gyerekkorában diólevéllel dörzsölte be a bőrét, a bogarak ellen.
A rovarriasztó és bőrszépítő hatás tudományosan is igazolható: “A diólevélnek keserű nyálkahártya-összehúzó, tonizáló hatása van, cserzőanyagokban nagyon gazdag. Összehúzó, cserző hatását a levél tannintartalma, baktériumölő, gombaölő, rovarölő és rovarriasztó hatását pedig a vele kapcsolatban lévő ellagénsav okozza.”- lehet olvasni több gyógynövény ismertetőben. 
Friss vetésre azonban nem célszerű fújni. Nem véletlenül nem nő semmi diófa alatt. Csírázásgátló anyagot tartalmaz.

(A diólevéllal kapcsolatos népi praktikákról mi is írtunk, itt olvasható: http://utajovobe.eu/hirek/eu-tarsadalom-es-jog/3217-milyen-betegsegek-ellen-hatasos-a-hetkoznapi-diolevel-nep-praktikak - szerk.)

2014. április 22., kedd

Szeretem a bohócokat




Tüslkepapa és Pogácsa bohóc




A bohócság könnyű. Csak nevetni kell, ennyi az egész. Neked kell nevetni. Ha nem megy, nem is kell erőltetni, dehogy! Kibuggyan akkor is, ha nem várod. Észre sem veszed, és ottan bujkál benned.
Először idegen. Úgy érzed, semmi közöd hozzá. De aztán megnyugszik az arcod, kisimul, és figyelsz. Már kész. Ennyi az egész. A többi gyerekjáték. Egy perc, és ott van a szád szögletében a kis ránc, ami mélyülni kezd, és szélesedni. És ahogy lapul, nyúlik az ajkad, úgy lesz az arcodon a járomcsontod felé egy kis pukli. Mindkét arcfeleden. Figyeld csak meg.
Most éppen, hogy ezeket a sorokat olvasod, széthúzni készülsz mindkét ajkadat! Ne feledd, 2-tő van. 1 alul, 1 fölül. és ha ezeket széthúzod, netán kinyitod, a puklik is odakerülnek - kész a nevetés.
Nem érdemes ellenállni. Vannak dolgok, amiket hagyni kell.
Most aludj erre. Másnap valahol találkozunk, és nem lesz más dolgod, csak annyi, hogy megállj, leülj, maradj egy kis időt. A többi rám tartozik.
Te már el vagy intézve:)
És még az is igaz, hogy:
1 bohóc, 2 bohóc, több bohóc. A bohóc a négyzeten, az a négyzetbohóc. 3 bohóc+3 bohóc az 1 bohóc+5 bohóc, vagyis összesen 6 bohóc. Mínusz bohóc nincs, csak plusz bohóc. Mínusz bohócműsor az viszont van! Tüskepapának plusz bohócműsora van, és a társulati bohócoknak is tüskepapás plusz bohócprogramja. Az kapható, és a pulton van, nem a pult alatt.
Ha összeadjuk a bohócot, azt talán lehet, de elosztani? Hm... Tört bohóc nincs, csak megtört bohóc. De ha a bohóc megtörte magát, akkor már nevezhetjük bohóctalannak. A bohóc osztáskor elveszti a bohócot, és csak boh- lesz belőle. És egy boh- már nem bohóc, csak semmi. Egy sóhaj.
Vagy előfordul, hogy a bohóc gólyalábas. Mert tudja azt, mert ügyes gólyalábas bohóc. És akkor a két lába neki hosszabb, mint másnak. Azért hívják gólyalábasnak. Ilyenkor át lehet bújni alatta, meg lehet hallgatni, mit mond fölülről, esetleg táncra is perdül, vagy egyéb csacskaságok, mert gólyalábon legalább akkora a derű. Lentről nézve messzebb van, tehát nagyobb a mosolya.
Tp.

2014. április 21., hétfő

Nyuszi BRIÓS





Nyuszis briós
Hozzávalók: Briós tészta: 50dkg liszt, 5 dkg Kristálycukor, 6 dkg Ráma margarin, 1 db tojássárgája, 2,5-3 d1 tej, 2 dkg élesztő, só, 1 db tojás a sütemény lekenéséhez.

A lisztet és tejet fellangyosítjuk, hogy hamarabb megkeljen a tészta. Az élesztőt a cukor felével elkeverjük, mikor elfolyósodik, kevés langyos tejjel és kis liszttel kovászt készítünk. Ha a kovász térfogata duplájára nő, hozzáadjuk a többi előmelegített liszthez, és a langyos tojásos tejjel tésztát gyúrunk. Dagasztás közben a felolvasztott margarint bedolgozzuk a tésztába. Mikor a tészta elválik az edény falától és sima hólyagos a felülete, lelisztezzük, majd konyharuhával letakarva kelesztjük. 20-25 perc érlelés után átgyúrjuk, majd ismét kelesztjük.
Mikor megkelt, 4-5 dkg-os darabokat vágunk, kicipózzuk, kis zsemleformára gyúrjuk, pihentetjük. Miután sodorható ujjnyi vastagságúra nyújtottuk, a képen látható nyuszi alakra formázzuk. Lekenjük tojással, kelesztjük, 5 perc múlva ismét lekenjük és 200°C-on gőzmentes sütőben megsütjük


2014. április 15., kedd

TOJÁSFESTÉS

http://www.magyarvagyok.com/kultura/hungarikum/hagyomanyok-unnepek/husveti-nepszokasok/3463-Tojasfestes-technikak-300-mintak.html

BALLAGÁSI KÉSZÜLŐDÉS

Ballagási idézetek, versek - A ballagási meghívóba

"A szárny megnőtt üresen áll a fészek Csak álom volt a szép diákvilág S mint a fecske alkonyati szélben Ma szárnyat bont egy sereg diák." (Ady)

Ami fél, azt el ne fogadd, Egészet akarj és egészet adj!" (Ady)

"Úgy élj a jelenben, hogy megbánás nélkül gondolhass a múltra." (Ady)

"Mi mindig, mindenről elkésünk. Késő az álmunk, a sikerünk szívünk, nyugalmunk, ölelésünk Mi mindig mindenről elkésünk." (Ady)

"Bár zord a harc, megéri a világ Ha az ember az marad, ami volt; Nemes, küzdő, szabad lelkű diák." (Ady)

"Nem kívánom senkitől, hogy csodás dolgot tegyen, de joggal elvárom mindenkitől, hogy mindig ember legyen." (Ady)

"Nem hal meg az, ki milliókra költi Dús élete kincsét, ámbár napja múló, Hanem lezárva ami benne földi, egy éltető eszmévé finomul, Mely fennmarad és nőttön nő tiszta fénye, Amint időben, térben távozik, Melyhez tekint fel az utód erénye: óhajt, remél, hisz és imádkozik." (Arany János)

"Nemes önbizalom, de ne az önhittség Rugói lelkedet nagy célra feszítsék, Legnagyobb cél pedig, itt, e földi létben, Ember lenni mindig, minden körülményben." (Arany János)

"Útjaink százfelé válnak, De szívünk egy célért dobog, Nekivágunk a küzdelmes mának, És épít karunk egy szebb holnapot..."(Arany János)

2014. április 9., szerda

A mi BRIGINK

Tanár néni a húsvétról mesél | Baksa Brigitta: Fürtös bárány meséi

Dátum: 2012. május 8. kedd Szerző: 
0

Az interjú eredetileg 2011. április 9-én jelent meg az olvassbele.hu-n.
2011. április elején vehetjük kézbe Baksa Brigitta legújabb mesekönyvét, a Fürtös bárány meséit. Az előző kötethez (A karácsonyi asztal meséi) hasonlóan most is a múlthoz, a népi szokásokhoz, az egyszerű falusi élet mindennapjaihoz nyúl vissza a szerző. Megismerkedhetünk a tavaszi, nyári ünnepekkel, szokásokkal, a pásztorélet nehézségeivel és örömeivel.
Fürtös bárány meséi - borító„Múzeumi tárlók, könyvek, filmek együttesen sem adhatják meg a néprajzi ismereteknek azt a biztos maradandó élményét, amit az ő mesekönyvei… Hatalmas ismeretanyagot közvetít játékos könnyedséggel, a gyermeki fantáziát megmozgatva. Lebilincselő kedvességgel, meleg családszeretettel, szép magyar beszéddel szól a mindenkor kíváncsi gyermekhez – ajánlotta a kiadó figyelmébe a kötetet dr. Tátrai Zsuzsanna néprajztudós. – Hogyan fogadják a kisiskolások? Tanárként nem jelent-e nehéz feladatot a múlt ismereteinek átadása?
A gyerekek számára a néprajzi ismeretek tanulása olyan, mintha időutazáson vennének részt. Betekinthetnek nagyszüleik, dédszüleik gyermekkorának mindennapjaiba. Egy izgalmas, új világ ez számukra, amit nagy érdeklődéssel fogadnak. Felfedezőknek érezhetik magukat, és örömmel tesznek meg minden lépést ebben a sok tekintetben ismeretlen közegben. A 6–10 éves korosztályt alig kell motiválni az ismeretanyag befogadására, mert rendkívül nyitottak, érdeklődők. Ha pedig az első perctől része a tanulási folyamatnak a néphagyományokkal való ismerkedés, akkor ez később is természetes lesz számukra. Az alsó tagozatosoknak szánt ismeretanyagban a sok játék, ének, mondóka ragadja magával a gyerekeket. A felsősök pedig a komoly, ugyanakkor érdekes ismereteket fogadják érdeklődéssel. A tananyag mindig az életkori sajátosságaikhoz igazodik. Így nem érzem a feladat nehézségét, viszont tapasztalom számtalan hozadékát.
Mi adta a késztetést az íráshoz?
A mendei Géza Fejedelem Általános Iskolában már évekkel azelőtt tanítottunk néprajzi ismereteket, hogy ez a Nemzeti Alaptanterv Hon- és népismeret moduljaként megjelent volna. Az alaptanterv (NAT) által megfogalmazott követelmények sarkalltak arra, hogy az évek során kialakított tananyagot a központi elvárásokhoz igazítsam. Kezdetben csak a saját gyerekeinknek szerettem volna könyvet írni, hogy könnyebben át tudják tekinteni a sokféle ismeretet. Aztán a sors úgy hozta, hogy a Nemzeti Tankönyvkiadónak is megtetszett ez az anyag, és általuk más iskolák tanulói is használhatják ezeket a könyveket.
Sok-sok tankönyv után munkásságodat érdemes tankönyvíró titulussal díjazták. Ugyanakkor immár a második mesekönyved jelenik meg. Burkolt vagy valódi műfajváltás?
Azt hiszem, hogy ez nem jelent igazi műfajváltást. Mesék írását akkor határoztam el, amikor láttam, hogy a gyerekek számára, bármennyire nyitottak is az ismeretek iránt, bizonyos munkafolyamatok, szokások, életmódbeli elemek nehezen érthetőek. Arra gondoltam, hogy egy történet szereplői mellé szegődve könnyebben részesévé tudnak válni a hagyományos paraszti életmód számtalan elemének. Így ez már nem tananyag, hanem élmény.
Fürtös bárány meséi - illusztráció a könyvből
Sokszor elővett téma, hogy a mai fiatalok, gyerekek nem olvasnak eleget, szívesebben ülnek a számítógép, az internet előtt. Színvonalas, érdekes könyvekkel megfordítható ez a folyamat?
A számítógépek útján elérhető gyors információszerzésnek valóban nagyobb esélye van az időigényes olvasással szemben. Mégis hiszem, hogy a könyv varázsa sosem múlik el. Egészen másfajta élmény az elménkben megformálni egy tájat, egy épületet, egy szereplőt, mint készen kapni azt, amit mások képzeltek el helyettünk. Bár a gyerekek egyre kevesebbet olvasnak, de ha megérinti őket egy történet, akkor a könyv képes lesz magával ragadni az olvasóját. Nem csak színvonalas, érdekes művekre van szükség, mert úgy vélem, ezekből nincs hiány. De pedagógusok és szülők közös felelőssége, hogy kellőképpen tálalják az értékes könyveket. Talán már lejárt a kötelező olvasmányok ideje. Mi sem rajongtunk a ránk erőltetett olvasmányokért, még akkor sem, ha valódi értéket képviseltek. Viszont felkelthetjük a gyerekek figyelmét egy-egy érdekes feladattal a kiválasztott könyv iránt. Ha a gyermek belekóstol, utána már feltehetően nem kell biztatni az olvasására.
Segített-e a meseírásban, hogy gyakorló tanár vagy?
Mindenképpen, hiszen jól ismerem mindegyik korosztály érdeklődését, befogadó készségét. Több mint két évtizede gyerekek között vagyok nap mint nap. Látom, ahogy nyílik a figyelmük a világra, ahogyan folyamatosan változik az érdeklődésük. Elsőtől nyolcadikig minden évfolyamon tanítok, így a szemem előtt zajlik az átalakulásuk. Ha szabad egy természetből vett hasonlattal élnem, akkor az illatos szőlővirágoktól a növekvő szőlőszemeken át a forrongó mustig minden állapotuknak részese vagyok. Sőt, az élet ajándékaként láthatom őket a letisztult, friss és erős újbor állapotukban is, hiszen sok fiatallal megmarad a kapcsolatunk főiskolás, egyetemista korukban is. Így megtapasztalom, hogyan fordul mindig új és új dolgok felé a figyelmük.
Melyik korosztályhoz szólnak a mesekönyvek?
A 10-12 éves korosztályt céloztam meg a történetekkel, de kiderült, hogy nemcsak ők lehetnek olvasói ezeknek a könyveknek. Hadd mondjak el egy kedves történetet. Az iskolai mesemondó versenyen az egyik harmadikos kislány A karácsonyi asztal meséit kapta jutalomként. Pár hét múlva odajött hozzám az egyik szünetben, és újságolta, hogy már elolvasta a könyvet, és most az apukája olvassa, aki javasolta a nagypapának is, hogy majd ő is vegye kézbe, mert biztosan érdekelni fogja. El sem tudok képzelni ennél szebb dolgot, mint amikor a gyermek által válik olvasóvá a család többi generációja is.
Fürtös bárány meséi - Kurdi István illusztrációja a könyvbőlHogyan lett Kurdi István mindkét kötet illusztrátora?
A könyveim szerkesztője, Boldizsárné Kovács Gizella mutatta be. Kurdi Istvánnal évtizedes munkakapcsolat köt össze. Végtelenül tehetséges, remek embernek tartom. Minden tankönyvemet ő illusztrálta, természetesen Fürtös meséit is, mással el sem tudnám képzelni ezt a munkát. Ő pont olyannak rajzolja meg a szereplőket, a környezetet, amilyennek én megálmodom őket, anélkül, hogy erről hosszasan kellene beszélgetnünk. Azt hiszem, hogy látja a gondolataimat.
Vannak-e kedvenc meseíróid?
Erősen középkorú emberként is gyakran elszorul a torkom, amikor Móra Ferenc meséit olvasom. Olyan mesterien játszik az érzelmek húrjain, és olyan szépséges szófordulatai vannak, amivel mindig elkápráztat. Persze legalább ennyire közel áll a szívemhez Benedek Elek is. Ezek a nagy klasszikusok már gyerekkoromtól kísérnek, de azért számtalan tehetséges kortárs meseíró is hozzájárul a gyerekek olvasóvá neveléséhez.
Mi kell ahhoz, hogy valaki jó meseíró legyen?
Számomra az a jó meseíró, akinek a történeteibe be tudok lépni. Együtt lélegzem a szereplőivel, magam is részesévé válok az eseményeknek, és sodor magával a mese.
Saját tanulóid körében tesztelted az írásaidat? Kaptál közvetlen visszajelzést tőlük?
Igen, nem is egyszer. Volt olyan kislány, aki elkerekedett szemmel, tátott szájjal hallgatta végig a felolvasott történetet. De volt fiúcska, aki hosszúnak találta. Nyilván meghatározó az egyes gyerekek befogadóképessége is. De szinte minden alkalommal éreztem, hogy teljesült a didaktikai cél, amit nem is igen próbáltam véka alá rejteni. Ezekkel a történetekkel is tanítani szeretnék.
Meséid szereplői pozitív figurák. Hiányzik belőlük a mesékre sokszor jellemző ármány és gonoszság.
Nem volt ebben tudatosság. A történet természetes sodrása hozta így. A szereplők egyszerű, hétköznapi emberek, akik a helyükön vannak, és pontosan tudják, hogy mi a dolguk. Ilyen közegben nincs helye semmiféle ármánynak és gonoszságnak. Az emberléptékű, egymás tiszteletén és szeretetén, a becsületes munkán alapuló élet tisztaságát, szépségét szerettem volna megmutatni.
Baksa Brigitta: Fürtös bárány meséi
Nemzeti Tankönyvkiadó, 2011

Köszönöm


2014. április 8., kedd

Gyógynövények - magas vérnyomásra


Hogyan fordíthatod a javadra a természet 

patikájának áldásos hatásait magas vérnyomás

 és egyéb érrendszeri betegségek esetén? 

Néhány példa a teljesség igénye nélkül.



Aranyvesszőfű tea

Jó vizelethajtó és gyulladáscsökkentő, alkalmazzák magas vérnyomás és reuma esetén is. Csészénként 1-2 teáskanálnyi aranyvesszőfüvet forrásban lévő vízzel önts le, majd negyedóra múlva szűrd le. Naponta 2-3-szor étkezések között egy csészényi teát hasznos elfogyasztani.

Bazsalikom tea

Köhögéscsillapító, idegnyugtató, étvágyjavító, vizelethajtó hatású. Csökkenti a magas vérnyomást, megvéd a stresszes állapot kialakulásától.
Elkészítése: 3 dl vízzel forrázz le 1 teáskanál szárított bazsalikomot, hagyd állni 10-15 percig, majd szűrd le.

Csalánlevél tea

Erősítő, vértisztító, vizelethajtó hatású. Hólyaghurut, reuma, köszvény, bőrbetegségek, hajhullás, magas vérnyomás, gyomorhurut kezelésére igen hatékony gyógyír.
Elkészítése: 3 teáskanál teafüvet forrázz le egy csésze vízzel, 10 perc után szűrd le. Vértisztító, mert alaposan átmossa a veséket.

Fagyöngy tea

Hatékonyan serkenti a szívműködést, erősíti a szívet, csökkenti a pulzusszámot. Magas vérnyomás esetén csökkenti a kísérő panaszokat: a fülzúgást, szédülést. Használják görcsoldóként és belső vérzések ellen is. A daganatos megbetegedések esetén is alkalmazzák tumor-ellenes hatása miatt. Értágító hatással is bír
Elkészítése: Ezt a teát kizárólag hidegen készítjük. 1/4 liter vízhez adj 1 púpozott teáskanál fagyöngyöt, majd egy éjszakán át hagyd állni. Másnap melegítsd fel (de ne forrald) és szűrd le. A gyógyszeripar egyes készítményeinek alapanyaga.

Ribizlilevél tea

Vizelethajtó, kiváló gyógyír magas vérnyomás, vesebaj ellen.
Elkészítése: 2 teáskanálnyi szárított levelet 2,5 dl forralt vízbe teszünk, 5-6 percig állni hagyjuk, majd leszűrjük.

Galagonya tea

Szíverősítő és szívnyugtató, serkenti a szívizom vérellátását. Ismert értágító és vérnyomáscsökkentő hatása is. Lassítja az érelmeszesedést.
Elkészítése: 1 teáskanálnyi szárított galagonyalevelet forrázz le 2 dl vízzel, 15 perc múlva szűrd le. Naponta 2-3 csésze teát fogyassz!

Medvehagyma lé

Étvágyjavító, emésztésjavító, béltisztító. Vérnyomáscsökkentő, vérzsír csökkentő hatása közismert. Lassítja a koleszterin lerakódását az érfalban. Számos szív és érrendszeri probléma megelőzésének hatékony gyógymódja. Használják felső légúti megbetegedésekre is.
Figyelem! Műtétek előtt veszélyes lehet a megnövekedett vérzéshajlam miatt!
Elkészítése: A növény levelét préseljük ki, majd adjuk kefirhez, joghurthoz.

Vöröshagyma (nyersen)

Kedvezően hat a koleszterinszintre, magas vérnyomásra. Érelmeszesedés megelőzésére, a szívroham rizikójának csökkentésére alkalmazzák. Gátolja a trombózis, a vérrögképződés kialakulását, segít megelőzni a koszorúér-megbetegedést. Asztmaellenes hatása bizonyított. Csökkenti az orrdugulást, tisztítja a légutakat.

Vöröshagymás tej

Meghűlésre, emésztéssegítő, immunerősítő. Kedvezően hat a koleszterinszintre, magas vérnyomásra. Érelmeszesedés megelőzésére, a szívroham rizikójának csökkentésére.
Elkészítése: Vágj össze 1 fej vöröshagymát, tedd egy edénybe. Adj hozzá egy teáskanál mézet, egy szál kakukkfüvet és szegfűszeget. Adj hozzá fél csésze vizet és forrald fel. Hagyd állni 12 órán át, végül nyomd át szitán. Ezt követően adj hozzá 1 dl tejet és forrald fel. Meghűlés esetén napi két csészét fogyassz belőle.

Zúzott fokhagyma

Légúti megbetegedések, meghűléses betegségek és a Candida albicans okozta fertőzések kiváló gyógyítója. Csökkenti a koleszterinszintet. Tágítja az ereket. Immunerősítő, véralvadásgátló, vérnyomáscsökkentő. Enyhíti a menstruációs görcsöket.

2014. április 7., hétfő

kakaós csiga

Diabetikus kakaós csiga   http://kakukkfu-hortobagyianna.blogspot.hu/2012/08/diabetikus-kakaos-csiga.html

Sütöttem egy kis kakaós csigát. Ha Ti is szeretnétek változatosabbá tenni az uzsonnás dobozt, 
feltétlenül próbáljátok ki! Kb fele akkorára csináltam, mint a hagyományos, így könnyebb
kiszámolni az adagokat, és egy kis gyümölcsöt is tudunk mellé enni tízóraira, uzsonnára.
A tészta belül puha, kívül ropogós.
Fahéjas és (vagy) lekváros változatban is érdemes kipróbálni.
Most nem nyírfacukrot, hanem eritritolt használtam, és nagyon jó választásnak bizonyult.
Ez egy a természetben is előforduló cukoralkohol.
Kinézetre és ízre nagyon hasonlít a cukorra, az édesítőereje valamivel kisebb ( 70-80%-a a cukorénak) és nincs utóíze.
Rendelkezik a nyírfacukor pozitív tulajdonságaival,
DE :
Nincs hatással a vércukorszintre, glikémiás indexe 0. Nincs hatással az inzulintermelésre,
így cukorbetegek nyugodt lelkiismerettel fogyaszthatják. Kalóriatartalma szinte nulla.
Mivel a kelt tésztához viszonylag sok liszt kell , az össz CH mennyiséget csökkentettem azzal, hogy most olyan édesítőt használtam, ami nem növeli még tovább.
Próbáljátok ki bátran, megéri :-)))

Hozzávalók:
-30+5 dkg diabetikus liszt
-30 dkg kelt tészta liszt
-2,5 dkg élesztő
- csipet cukor
-1 tojás
-150 g tejföl
-25 dkg margarin
-10+2 dkg eritritol
-2 dl tej
-3 dkg keserű kakaópor.
Elkészítés:
Az élesztőt morzsoljuk bele 1 dl langyos cukros tejbe, és futtassuk fel. ( Az az egy csipet cukor hagyományos legyen, különben nem fog felfutni az élesztő ).
Szitáljuk a kétféle lisztet egy csipet sóval egy tálba és készítsünk mélyedést a közepébe.
Ide öntsük a felfutott élesztőt, a tojást, a tejfölt és a margarint.
 FONTOS, HOGY MINDEN HOZZÁVALÓ LANGYOS LEGYEN!
Alaposan dolgozzuk össze a tésztát és letakarva meleg helyen kelesszük a duplájára.
A megkelt tésztát felezzük el, és a maradék 5 dkg liszttel nyújtsuk ki téglalap alakúra.
Keverjük össze a kakaóport a 10 dkg eritrittel és terítsük szét a kinyújtott lapokon.
Tekerjük fel, vágjuk két ujjnyi szeletekre.
A csigák végét hajtsuk alájuk, és fektessük sütőpapírral bélelt sütőlemezre, majd kicsit lapítsuk szét a tenyerünkkel. (Maradjon köztük távolság, mert még nőni fognak).
15 percig még letakarva hagyjuk pihenni.
Toljuk őket 180 fokos sütőbe. Előmelegíteni nem muszáj, ha hideg sütőbe tesszük, még jobban kelnek.

1 dl tejet édesítsünk eritrittel és 30 perc után kenegessük meg vele a csigákat.
Ha még ropogósabbra szeretnénk, a tetejét is szórjuk meg eritrittel.
Toljuk vissza a sütőbe, tekerjük feljebb a hőfokot, és süssük további 15 percig.
Ebből a mennyiségből 34 db csigám lett, két teljes tepsi. :-)