Varrogató: Bútorfestési tanácsadó

Sziasztok,
Befejeztem.
Ma reggel már a tiszta, halványan még festékszagú konyhámban üldögélve szürcsöltem a kávét.

Először is, szeretném nektek megköszönni. Megköszönni, az összes alkotást, amivel inspiráltatok. Megköszöni, azt a szenvedélyt, amivel a bútorok felé viseltettek, szeretném megköszönni, a biztatást, amit adtatok.
Megköszönni a válaszokat az összes ostoba kérdésemre... Hogy mellettem voltatok, amikor elkeseredtem.

Szóval, az ígért összefoglaló, hátha lesz, akinek segít :-):
Nem vagyok egy szakember, sőt teljesen kezdő vagyok, amikor az első alkatrészt leszereltem és elkezdtem lehámozni a műanyag borítást el is mondtam egy imát. Mert bizony féltem. Féltem, hogy mi lesz, ha nem lesz szép és elmegy a kedvem. Ha úgy hagyom félig lenyúzva, félig lefestve, akkor csak ártok. Bár az eredeti szanaszét álló eredeti borításnál kevés dolog lehetett volna rosszabb.

Ez a bútor különben nem az, aminek a sugdosásait sokáig kellett volna hallgatni, mert üvöltött a kidobásért. De mert minden percben készen állunk arra, hogy elhagyjuk a mostani lakhelyünk – ám ez már így megy 6 éve, tehát valamit csak tenni kellett – újat venni butaság lett volna.

Kezdjük is:
MDF műanyag fóliával borítva, a fogantyúk pedig fémek. Meglehetősen modern az egész, ezért nem terveztem semmi extra dolgot. Mivel azonban mégiscsak konyha, a festéknek jól tisztíthatónak és kopásállónak kellett lennie. Hosszas egyeztetés után a festékboltos lánnyal, és veletek, terpentin alapú – engem a vízbázisú egy konyhában félelemmel töltött el. Vajon hogyan viselkedik az állandó forró gőznek, állandó vizes törölgetésnek kitéve??? – festéket választottam.
Tehát a kiinduló pont: terpentin alap, sötét szín – lehetőleg valami mahagóniféle, egy régi kedves konyhám utáni nosztalgia miatt. Különben is, hófehér falakkal, világos fát idéző munkalappal és tejeskávé színű csempével jó kell mutatnia. És ha már lúd, legyen kövér, tehát legyen magas fényű is.

😊

A fólia borítást nem nagyon kellett noszogatni, volt elem, amiről szinte magától leesett, amelyikről nem, annál a fogantyú furata alatt gyengéden alányúltam egy keskeny csavarhúzóval és már indult is. Vigyázni kell vele, mert a borítás ahogy szakad megvághatja az ember kezét. Nekem az utolsó elemnél sikerült megszúrni az ujjam…

A tapasztalatom: az MDF elég sima ahhoz, hogy ne kelljen csiszolni alapozás előtt. Max, ha már annyira tönkrement, hogy ahol a gőz vagy a zsír felpuhította, felpúposodott.
Bő vízzel lemosni tilos, mert akkor pont attól lesz deformált, aztán tényleg lehet vele dolgozni, amíg festhető állapotba kerül. (Ezzel megjártam, tehát tapasztalat. El is játszadoztam egy csomó időt… Kár. Ti biztos jobban csináltátok volna…)
Tehát elég csak portalanítani – én, ahol menthetetlenül zsírosnak tűnt, ott acetont öntöttem egy kis vatta korongra és azzal töröltem át. Az aceton gyorsan elillan, nem megy be a rostok közé. Persze ehhez kellett vagy egy hét, mire rájöttem.

Az alapozás: az alapozó is terpentin alapú volt, egy egészen kicsit hígítani kellett, mert szinte lehetetlen volt felkenni. Nem árt, ha az ember kesztyűt húz – én egyszer haszálatost választottam, így a rákerült festékkel együtt minden használat után ment a kukába-, hogy nem kenje össze magát, mert kicsit nehéz kimosni a körmök alól ezt az anyagot…

😊 Először ecsettel próbálkoztam, de butaság volt. Nem sikerült egyenletesen felvinni, ez az első kész darabok fényén meg is látszik… Utána hengerrel dolgoztam, amivel sokkal szebb lett az eredmény. Igyekezzünk úgy felkenni, hogy mindenhol rendesen, és egyenletesen fedje az MDF-et, de ne legyen sehol többlet. Ahol nem elég, ott a fedőfesték nem fog rendesen megtapadni, ahol pedig felesleg marad, az a fedőfesték alatt is látszani fog. Különösen ügyelni kell azokon a helyeken, ahol éles kiszögellések vannak, mert csiszolásnál ott jön le a legtöbb festék, és ha nem vigyázunk, az alapozó is könnyen lejön, aztán a ugyanott vagyunk, mintha nem is alapoztunk volna azon a ponton, a fedőfesték csak nagy könyörgések után marad ott.

Az alapot érdemes hagyni jól megszáradni. Ha ügyesek voltunk, nem kell csiszolni, csak száradás után portalanítani és jöhet a fedőfesték első rétege. Ha ez nem lesz teljesen egyenletes a fedés, nem kell megijedni, a második réteg általában kiegyenlíti.
Amire viszonyt figyelni kell, hogy ha terpentines festékkel dolgozunk, ügyesen és visszazárhatóan nyissuk a dobozt, mert képes páróra alatt bebőrösödni a teteje, amit ha nem tudod, hogy ki kell dobni, akkor benne marad a festékben és felvitelnél nem kívánatos kis göböcskéket képez. Én ennek elkerülésére használtam egy hegyes – nem recés – kiskést, amivel az esetleges göböket vagy szőrt azonnal, még azon frissiben, amíg a festék nem száradt meg, kiszedtem. Hígítani ezt sem kell. Én épp akkora hengert használtam, amit kényelmesen bele lehetett meríteni a dobozba. Ha túl soknak ítéltem meg a hengerre került festék mennyiségét, a kiskéssel vigyázva lehuzigáltam, vissza a festékes dobozba.
Szivacshengert használtam és a fedőfestéket igyekeztem egy irányba, általában a bútor hosszában felvinni. Ez a csillogás miatt szerintem fontos. Hogy a véletlen csíkok nem törjék meg a fény útját.
És… akármilyen elővigyázatos voltam, kicsi buborékok jelentek meg a felvitt festékben. Aztán rájöttem, hogy nem elég felhordani, de addig kell hengerelni, amíg szinte megszárad, akkorra a buborékok is eltűnnek. Szóval ne legyünk restek hengerelni és hengerelni…. Ha lehet jól megvilágított, nem poros helyen dolgozzunk. Egyrészt a jó fényben azonnal látszanak a göbök vagy a buborékok – a szőrről nem is beszélve -, a másik pedig, hogy ha nemcsak a festendő felület van portalanítva, de az egész környezet, sok kellemetlenségtől kíméli meg magát az ember….
Az első réteget hagyjuk rendesen megszáradni – nekem 24 óra volt a használati útmutatóban, de elég volt a fele is, csak egy ujjlenyomat próbát kell csinálni egy kevésbé látványos részen. A nincs látható bemélyedt ujjlenyomat, lehet csiszolni. Én akkor is csiszoltam kicsit, amikor alig volt rajta göböcske. Mert mindig volt… 360-as csiszolópapírt használtam. Ezzel lehetett a legjobb eredményt elérni. Egy újabb alapos portalanítás – én nedves szivaccsal áttöröltem, aztán egy puha konyharuhával megszárítottam és még magától is hagytam száradni egy kicsit, után erre a csiszolt felületre szó nélkül tapadt a második réteg. Ezt is addig kellett hengerelni, amíg a kis buborékok el nem tűntek.

És hagyni száradni. Legyen akármilyen nem jó szagú a terpentin alapó festék, az első 4-5 órában nem nyitottam ki a közvetlen ablakot, nehogy egy kis szél mégis beleragasszon valami port, apró szemetet.

Mivel teljesen kezdő vagyok és kicsit ügyetlen is, én a festendő felületek másik oldalára, mielőtt nekiláttam volna a munkának, körbe festő szalagot ragasztottam, hogy az esetleg lecsöpögő, túlfolyó festék, vagy az én festékes mancsom ne nagyon koszolja össze a hátulját. Száradás után ezt két mozdulattal el lehet távolítani, és pont.

A festékes hengereket eleinte rendesen kimostam, kiöblítettem, nem kevés hígítót pazarolva ezzel és mindig hatalmas koszt csinálva. A végéra rájöttem, hogy ha veszek két kisebb tiszta szószos üveget, és abba teszem a két hengert – egyikbe az alapozósat, másikba a festékeset -, és erre ráöntök hígítót, és jól lezárom, akkor a henger ugyan nem lesz teljesen tiszta, de nem szárad be. Használat előtt a festőkar segítségével kiszedtem az üvegből és egy nagyobb adag konyhai törlőre kinyomkodtam belőle a hígítót – jó, ha a kesztyű már fel van húzva

😊. Lehetett újra használni…

Most pedig megmutatom az előtte és utána képeket.
Nincs stencil, se minta, se semmi. Szerintem nem is illett volna hozzá. Ez egy tök egyszerű konyha. De nekem így tetszik.

Kati